A Jásdi Pince Kft. és a Magyar Képzőművészeti Egyetem pályázatot ír ki az Egyetem Festő és Grafika tanszékén tanuló hallgatói számára borcímkék tervezésére.
A pályázat tárgya új címkesorozat tervezése a Jásdi Pince új, éttermi forgalomba kerülő borainak, valamint a Jásdi Pince és az Egyetem közötti együttműködés eredményeként létrejött Egyetem Bora részére, az alábbiak szerint:
- Jásdi Pince csopaki rizling, szürkebarát, chardonnay, cserszegi fűszeres és rozé borainak új címkesorozata, amely borokat a Jásdi Pince az éttermekben kíván majd forgalmazni 2013-tól;
- a Jásdi Pince által 2013-ban „Falcon” néven forgalomba hozni kívánt új cuvée címkéje; és
- az Egyetem Bora, azaz az Egyetem protokoll eseményein kínálandó és ajándékozási célokra szolgáló, a Jásdi Pince által termelt borának címkéje.
A pályázók a fenti három pályázatra külön-külön és együtt is benyújthatják műveiket, azonban az első kategóriában csak azok a pályázatok vehetnek részt, amelyek az összes ott megjelölt bor vonatkozásában külön-külön címkét tartalmaznak.
A pályázat célja az Egyetem hallgatói számára inspiratív és egyben piaci alapú elbírálást biztosító feladat, valamint ezzel együtt alternatív megjelenési felület a biztosítása, a Jásdi Pince számára pedig új és innovatív megjelenés biztosítása.
A pályaművek elbírálásakor előnyt jelent, ha a címkék tükrözik a Balaton Felvidék illetve az ott készített borok karakterét illetve szervesen köthetőek lennének a különböző fajtájú borokhoz. Ezért a Jásdi Pince a borcímkék tervezéséhez fontosnak tartja a palackokban lévő bor ismeretét. A pince a pályázok számára tervkészítéshez szeretne segítséget nyújtani azáltal, hogy termékbemutatót rendez. A termékbemutatóra 2012. október 8-át követően, egy későbbiekben meghatározandó időpontban kerül sor.
A beérkező pályamunkákat pdf fájlformátumban fogadjuk el.
A Jásdi Pincészet a sikeresnek ítélt pályamunkákat a következőképpen díjazza:
- a Jásdi Pince a címkesorozat nyertes tervezője számára 100.000 Ft;
- a Facon cuvée címke nyertes pályázója részére pedig 50.000 Ft.
A nyertes címkéit a Jásdi Pince és az Egyetem több éven keresztül kívánja használni és a címkéken feltűntetésre kerül majd a nyertes tervező neve is.
A pályázati díj kifizetésének feltétele az, hogy a nyertes pályázó(k) és a kiírók között a lent megjelölt tartalommal felhasználási szerződés jöjjön létre.
A kiírók tájékoztatják a pályázókat, a pályázaton való részvétel feltétele az, hogy kijelentsék, hogy hozzájárulnak az általuk készített pályaműveknek az Egyetem és a Jásdi Pince honlapjain és egyéb médiafelületein történő nyilvánosságra hozatalához illetve lehívásra hozzáférhetővé tételéhez. A nyertes pályázó(k) részére a díj(ak) kifizetésének, feltétele a kiíróknak a fenti díjazásért és az ingyenes megjelenési felület jelentette előnyökért cserébe írásban kizárólagos, területi és időbeli korlátozások nélküli, a felhasználás valamennyi módjára – ideértve a többszörözés és az átdolgozás jogát is – kiterjedő, harmadik személyeknek is átengedhető felhasználási jogot engednek a művükön. E nyilatkozat a szerzői jogdíjról történő kifejezett lemondásnak is tekintendő.
Pályázat beadásának határideje: 2012. november 15. az ajasdi@yahoo.com e-mail címre.
A pályázatot a Jásdi Pince és az Egyetem képviselői bírálják el.
A pályázat kiírói fenntartják azt a jogot, hogy nem megfelelő kvalitású pályamunkák esetében a díjat akár az egyes pályázati kategóriák akár az egész pályázat vonatkozásában visszatartsa.
A pályázattal kapcsolatos további információk Jásdi Attilától (tel.: 06 30 900 20 43; e-mail: ajasdi@yahoo.com ) illetve Filp Csabától (tel.: 06 20 522 7241; e-mail: csfilp@gmail.com ) szerezhetőek be.
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat