Tisztelt Hölgyem, Uram! Tudta Ön, hogy a lakóház, amiben él, 2012-ben éppen 100 éves? Ez a levél azért íródott, hogy más 100 éves épületek lakóival együtt megpróbáljuk közösen felköszönteni Budapest százéves épületeit, így az Önök házát is. A Kortárs Építészeti Központ szervezésében arra vállalkoztunk, hogy 2012. április 21-22-n, Önökkel együtt megnyissunk és bemutassunk minél több, idén 100 éves budapesti épületet. Jelenleg 260 ilyen épületről tudunk. Ezt az első értesítést és felhívást a csatlakozásra eljut-tatjuk minden lakóhoz, így került egy példány az Ön postaládájába is. A Budapest100 prog-ramhoz bárki csatlakozhat, ha van kedve a következő hónapokban együttműködni és együtt gondolkodni, tervezni velünk.
A Budapest100 program tavaly indult, amikor az 1911-ben épült lakóházak és közintézmények közül 50 épület vett részt a közös ünneplésben és nyitotta ki a kapuit a nagyközönség előtt. Ekkor városszerte közel 17.000 érdeklődő látogatott el a házakba, beszélgetett, emlé-kezett és tervezgetett. Számtalan újságcikk és tudósítás hívta föl a figyelmet az értékes épületekre, programokra és közösségekre.
A Budapest100 programmal arra szeretnénk alkalmat és lehetőséget teremteni, hogy a lakók és az érintett épületek bemutatkozhassanak a nagyközönségnek. A bemutatkozás legegy-szerűbb formája (ami egyúttal a Budapest100 programhoz való csatlakozás feltétele is), hogy erre az áprilisi hétvégére tegyék lehetővé a lakóházuk bejárását, vagyis legyen nyitva az épület, és bárki körbenézhessen a házban.
Emellett örülnénk, ha valamilyen – akár csak jelképes formában – megajándékoznák a lakó-házukat. Ha erre a hétvégére készülne valami, akár közös munkával, az Önök épületében is: újrafestenék a korlátokat, vagy a kaput, rendbe raknák a postaládákat, vagy kitakarítanák a lépcsőházat. Tudjuk, hogy az anyagi lehetőségek végesek, és ezen a Budapest100 program nem is tud változtatni, mégis, arra gondoltunk, hogy tegyünk együtt egy kísérletet arra, hogy a születésnapos házakban történjen valami szokatlan: szóljon zene vagy egy alkalmi kórus, vetítsenek filmeket vagy főzzenek valamit az udvaron.
Mi az, amit a program szervezőiként megígérhetünk? Minden csatlakozó lakó/lakóközösség ötletét igyekszünk segíteni megvalósítani. Ebben a Budapest100 önkénteseire, közel 90 fiatalra támaszkodhatunk. A konkrét programokról műsorfüzet készül, amit több ezer pél-dányban fogunk terjeszteni. Továbbá minden épület kap egy kültéri zászlót, amit születés-naposként kifüggeszthet. Lesznek szervezett séták a városrészek és házak között, amiken hozzáértő idegenvezetők kalauzolják az érdeklődőket. A következő három hónapban több lakógyűlést és önkéntes-találkozót szervezünk, ahol lehetőségünk lesz megosztani egymással a kérdéseinket, ötleteinket.
Ez a levél csak egy rövid bemutatkozásra ad lehetőséget, ha kedvet érez a folytatáshoz, ezúton szeretnénk meghívni Önt 2012. január 26. csütörtök, 18 órára az OSA Archívumba (Budapest, V. Arany János u. 32.) az első lakógyűlésre, hogy személyesen folytathassuk a beszélgetést.
A 2012-ben 100 éves házak listája és sok egyéb információ megtalálható a program honlapján: budapest100.hu (E-mail: budapest100@kek.org.hu)
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak