palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

CitIQ Smart City üzleti ötletverseny

citlq_post (1)Az  Európa Uniós hátterű Climate-KIC üzleti ötletversenyt hirdet CitIQ Smart City – intelligens város témakörben magyarországi székhelyű vállalkozók és, magánszemélyek, mint ötletgazdák számára. Az ötletverseny a Climate-KIC Accelerator Program keretében valósul meg, amely során a pályázók üzleti inkubációt is kapnak.

TÉMAKÖR
Az intelligens város témakörben a következő témák kapcsán várjuk az innovatív üzleti ötleteket (a felsorolás nem korlátozó, inkább ötletadó):

  • elektromos járművek (gépjármű, kerékpár, egyéb városi közlekedési eszközök),
  • energiatermelő berendezések,
  • világító testek,
  • épületgépészeti eszközök,
  • forgalomszabályozás,
  • hatékony parkolás,
  • szenzortechnológiák.

A verseny fókusza nem kizárólag technológiai, hanem várjuk azon közösségi megoldások és szolgáltatások jelentkezését is, melyek hatékonyabbá teszik a város működését, (megosztáson alapuló szolgáltatások), például segítenek a városi szennyezettség, zsúfoltság és közlekedési káosz, valamint a közösségi közlekedés kihívásainak orvoslásában.

A CitIQ Smart City üzleti ötletversenyre jelenleg tervszinten létező, de nemzetközi piacokon exponenciális fejlődési potenciállal rendelkező innovációk jelentkezését várjuk. Nem jelent hátrányt, ha a prototípus még nem készült el, amennyiben az ötletgazda nyitott a szakértői csapat összeállítására és az ötlet továbbfejlesztésére. Az angol nyelvtudás viszont minimum követelmény.

ÉRTÉKELÉS

Az ötletek értékelése az alábbi 5 szempont alapján történik:

  • innovációs potenciál;
  • piaci potenciál (nemzetközi);
  • munkahely-teremtési képesség;
  • szakértő csapat erőssége, felkészültsége;
  • üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentési potenciál (climate impact).

A beérkező ötleteket szakmai zsűri bírálja el, amely zsűriben a PannonPro, az IBM Magyarország és a BME SensorHUB képviselői vesznek részt.

INKUBÁCIÓ

Az ötletverseny legjobb 10 jelentkezője bekerül a Climate-KIC Accelerator Programba, melynek során 2015. december – 2016. február időszakban üzletfejlesztési tréningek sorozatán vesznek részt.

A program értéke:  45 000 euró.

Az ötletversenyre beérkezett, a SOLSUN projekt szempontjából releváns ötletek meghívást nyerhetnek egy jövő évi Hackathonra, amely az új infrastruktúra és hálózat kihasználására keres megoldásokat a szenzorok, applikációk és big data irányából.

Az angol EnLight® cég által vezetett a Climate-KIC SOLSUN (Sustainable Outdoor Lighting and Sensory Urban Network) projekt Budapesten fogja bemutatni, hogy hogyan lehet fenntartható módon és költséghatékonyan kiépíteni az intelligens városi infrastruktúrát a SensorHUB és a meglévő utcai közvilágítás infrastruktúrájának felhasználásával.

JELENTKEZÉS

Jelentkezni a www.klimainnovacio.hu oldalon keresztül, a következő linken található angol nyelvű, jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet (http://klimainnovacio.hu/hu/citiq). Kérjük az „Ötletverseny” jelmondatot is tüntesd fel a jelentkezési lapon.

Jelentkezési lapok visszaküldési címe: smartcity@ppis.hu
Jelentkezési határidő: 2015. december 13., vasárnap éjfél