A ClimateLaunchpad 2016 start-up versenyre a fenntartható fejlődés kihívásaira válaszoló üzleti ötleteket várnak, amely a résztvevő start-upok részére belépő az európai és világsiker felé.
Jelentkezési határidő: 2016. június 03.
Idén negyedik alkalommal rendezik meg Magyarországon Európa legnagyobb cleantech üzleti ötletversenyét, a ClimateLaunchpad 2016 start-up programot, amelyre 30 országban párhuzamosan jelentkezhetnek mindazok, akik:
- a piaci tevékenységüket még nem kezdték meg;
- 200 000 EUR összegnél kisebb külső befektetést szívtak fel indulásuk óta;
- 1 évnél rövidebb üzleti múlttal rendelkeznek.
A verseny
A két napos üzleti bootcampen majd az azt követő fókuszált tréningen készítjük fel a csapatokat a nemzeti döntőre, ahol szakmai zsűri előtt prezentálják üzleti ötletüket ötletüket.
Mind a 30 ország 3 legjobb üzleti ötlete bekerül a nemzetközi döntőbe, ahonnan a legjobbak belépőt kapnak a Climate-KIC ACCELERATOR programba, mely felvértezi a tudással, hogy az ötletből sikeres vállalkozás épüljön.
A döntő nyertese emellett €10 000, a második helyezett €5 000, míg a harmadik €2 500 pénzjutalmat kap.
Frans Nauta, Entrepreneurship Climate-KIC igazgató helyettese elmondta:” Az innovatív vállalkozásokban látjuk a legnagyobb potenciált, hogy Európában megküzdjünk a klímaváltozás negatív hatásaival. A verseny segít összegyűjteni a legjobb ötleteket, és abban, hogy a vállalkozók, egyetemek és cégeke egy összeurópai közösséget alkossanak. Együtt teremtjük meg a világ új gazdaságát.”
A jelentkezés határideje itthon: 2016. június 3.
További részletek alábbi linken érhetők el: http://climatelaunchpad.org/countries/hungary/
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
„Megújuló zene” – pályázat kamarazenekaroknak
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj