Egész életen át tartó tanulás program / Comenius tanárasszisztens fogadása. Pályázatot nyújthatnak be azok a magyar óvodák, általános és középiskolák, illetve felnőttképzési intézmények, amelyek Comenius tanárasszisztenst fogadnának a programban részt vevő országokból.
Pályázhatnak: óvodák, általános és középiskolák, felnőttképzési intézmények
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2011. január 31.
Pályázatot nyújthatnak be azok a magyar óvodák, általános és középiskolák, illetve felnőttképzési intézmények, amelyek Comenius tanárasszisztenst fogadnának a programban részt vevő országokból. Az asszisztensi tevékenység 13-45 hét közötti időszakban heti 12-16 órában zajlik, és a pályázat beadását követő tanév valamely időszakára esik.
A fogadó oktatási intézménybe történő megérkezése után a tanárasszisztens – az intézmény által kijelölt vezetőtanárral egyeztetve – a tanítási gyakorlat időtartamára munkaprogramot dolgoz ki, amelyben meghatározzák az asszisztens feladatait.
A tanárasszisztensnek nemcsak az a feladata, hogy idegen nyelvet (anyanyelv és az EU egy más hivatalos nyelve) vagy valamely tárgyat idegen nyelven (a fent felsorolt nyelveken) tanítson, hanem általános országismereti tudnivalókat is át kell adnia a hazájáról. A tanárasszisztens a tanórán lehetőség szerint támogatja a diákok közti csoportmunkát, iskolai projektek megvalósítását, segít a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában.
A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu.
További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Műhelyiskola modellprogram pályázat – RRF-MMSZA-1.0.0.2-23
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Településfásítási Program IV. ütem
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Richter Anna díj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Közös gyerek és nyugdíjas napközi létrehozása pályázat
Csoóri Sándor program – Pályázat a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására
Pályázat óvodai komposztálók és magaságyások létesítésére, a komposztálás kultúrájának erősítésére
Pályázat (pénzügyi támogatás) alternatív vitarendezéssel foglalkozó szervezetek számára