palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Danube Box 2012/2013

A Duna Ismerettár „Danube Box” 2012/13 tanévi versenykiírás. Borián György emlékére. A verseny célja: a Danube Box „Duna Ismerettár” program magyarországi folytatása és ezáltal a környezeti neveléssel foglalkozó hazai pedagógusok segítése abban, hogy a tanulókat érdeklődővé tegyék a Duna-térség természeti és kulturális kincsei iránt. A Duna Ismerettár segítségével növeljék a hazai tanulók környezettudatosságát, ébresszék fel bennük a Duna- medence értékeinek megvédésére és fenntartható használatára irányuló fogékonyságot és tudatosságot. A Duna Ismerettár a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) által készíttetett oktató és foglalkoztató csomag. Feldolgozását részletekben ajánljuk, anyagából a 2012/2013 tanévben, a korábbi években szerzett tapasztalatok alapján indul a verseny.

A verseny meghirdetője: Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma

A verseny kategóriái korcsoportok szerint:

  • I. kategória: 5-8. évfolyam (11-14 éves korcsoport)
  • II. kategória: 9-13. évfolyam (15-19 éves korcsoport)

Magyarországi iskolák 3 fős csapatainak jelentkezését várjuk.

A jelentkezés és a részvétel feltételei:
Jelentkezni a www.danubebox.hu honlapon keresztül történő regisztrációval lehet 2013. február 24-ig (az első forduló lezárásáig). A rendszer a nevezésről automatikus visszaigazolást küld a regisztrációkor megadott e-mail címre, egyúttal az azonosító is kiküldésre kerül, melynek segítségével a verseny egyes fordulóiban a csapatok leadhatják a megfejtéseket.
Nevezési díj nincs.

Ajánlott irodalom:
„Danube Box”, Duna Ismerettár tanári kézikönyve, interaktív CD ROM-ja, posztere és játékkártyái. A tanári kézikönyv a weboldalról elérhető és letölthető, az interaktív CD interneten keresztül használható.

Fordulók
A három forduló feladatait a Duna Ismerettár honlapján (www.danubebox.hu) tesszük közzé.
A verseny a 2012. évi Duna-Nap szlogenjének jegyében zajlik: „Get active for the sturgeon” – „Tegyünk együtt a vizáért!”

1. Internetes forduló (teszt):
Megjelenése az interneten: 2013. február 02. (szombat) – A Vizes Élőhelyek Világnapja
Megfejtési határidő: 2013. február 24. 24:00 (vasárnap)
Fő téma: Általános ismeretek a vízről és a Duna folyóról

2. Internetes forduló (teszt):
Megjelenése az interneten: 2013. március 1. (péntek)
Megfejtési határidő: 2013. március 22. 24:00 (péntek) – A Víz Világnapja
Fő téma: A Duna folyó és víz-minőségvédelme

3. Internetes forduló (teszt, illetve kreatív feladat):
Megjelenése az interneten: 2013. április 1. (hétfő)
Megfejtési határidő: 2013. április 22. 24:00 (hétfő) – A Föld Napja
Fő téma: Teszt és kreatív feladat
Értesítés az Országos Döntőbe jutásról: 2013. május 6–ig.

4. Országos Döntő: 2013. május 25. (szombat)
Országos Döntő pontos időpontját és helyszínét a www.danubebox.hu honlapon közöljük.
A döntőben minden oktatási intézmény kategóriánként csak 1 csapatot indíthat. Olyan intézmény esetében, amelynél a fordulók eredményei alapján több csapat is döntőbe kerülne, az adott intézmény dönti el, hogy melyik csapat vesz részt az Országos Döntőn.
A Döntőben csak teljes létszámú csapatok vehetnek részt és nincs lehetőség a csapattagok cseréjére. Az Országos Döntőtől távolmaradó csapat a Szervezőkkel szemben kártérítési kötelezettséggel tartozik.

A továbbjutás feltétele, módja:
A döntőben csak az a csapat vehet részt, akitől minden fordulóban érkezik jó megoldás. Az egy intézményből érkező feltűnően hasonló megoldások a csapatok további versenyből való kizárását eredményezhetik. A három forduló összesített eredményei alapján mindkét kategóriában a hét legjobb megfejtést beküldő csapat juthat tovább az Országos Döntőbe.

Az eredmények közzétételének módja
A három forduló eredményeiről értesítést kapnak a csapatok a regisztráció alkalmával megadott e-mail címre. A döntőbe került csapatok névsorát a www.danubebox.hu honlapon közzétesszük.
A döntő eredményeiről a verseny helyszínén és a www.danubebox.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Nyeremények:
Az Országos Döntő mindkét kategóriájában az első három helyezett csapat természetvédelmi táborozáson vehet részt.

A táborozás részleteiről a döntő után tájékoztatjuk a nyertes csapatok tagjait. Felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy a táborozáson kizárólag az érintett csapatok diákjainak részvételét tudjuk biztosítani.

A táborozástól távolmaradó csapat a Szervezőkkel szemben kártérítési kötelezettséggel tartozik.
A verseny döntőjén szereplő diákok, valamint a döntőbe jutott csapatok felkészítő tanárai emléklapot kapnak.
A verseny során kiosztásra kerülő díjak átvételére azok jogosultak, akik személyazonosságukat igazolják és ennek érdekében adataikat a regisztráció és a feladatok beküldése során pontosan megadják.

Egyéb szabályok
A Versenyzők hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szervezők személyes adataikat tárolják. A Szervezők kötelesek a verseny során tudomásukra jutott adatokat bizalmasan kezelni, azokat kizárólag a versennyel és a versenyben együttműködő felek között információközlésre használhatják fel. A Szervezők az adatokat sem részben, sem egészben nem bocsáthatják harmadik fél rendelkezésére.
A Szervezők fenntartják a jogot arra, hogy a verseny szabályait, a díjakat a Versenyzők egyidejű értesítése mellett módosítsák.
A Szervezők a versennyel kapcsolatosan semmiféle kártérítési és egyéb felelősséget nem vállalnak.
A Szervezők és a versenyben résztvevő együttműködők, valamint munkavállalóik és közvetlen családtagjaik a versenyben nem vehetnek részt.
A Szervezők, illetve a felajánlók magukra vállalják a verseny nyereményeit terhelő esetleges adó- és társadalombiztosítási terheket.
A tévesen vagy hiányosan kitöltött adatlapból származó követelések semmisek.

 Forrás: www.danubebox.hu