palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

DDOP-2009-2.1.1/E, F Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása és Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása – Balatoni kiemelt projektek c. komponensekhez

umfteulogo_15010Támogatás célja: Az operatív program turisztikai vonzerők fejlesztésével foglalkozó prioritása lehetőséget nyújt a régió turizmusában meghatározó jelentőséggel bíró vonzerők fejlesztésére. A vonzerők fejlesztésének célja, hogy olyan attrakció és hozzá kötődő szolgáltatás működjön a régióban, amely az adott turisztikai desztinációban önállóan is vonzerőt jelent a turisták számára. A kiemelt felhívás fő célkitűzése a régió meglévő turisztikai adottságaival összhangban és azokra építve a turisták igényeihez kapcsolódva, illetve azokat kiegészítve

  • innovatív, magas színvonalú, egyedi, önálló vonzerővel bíró turisztikai termékek kialakítása, illetve
  • a régió kiemelt turisztikai desztinációinak összehangolt fejlesztése.

A kiemelt konstrukció keretében megvalósításra kerülő projektek ezzel együtt hozzá kell, hogy járuljanak a turisztikai szektor alábbi nemzeti szintű stratégiai céljainak eléréséhez is:

  • A hazai turizmus versenyképességének növelése
  • Innováción alapuló kínálatfejlesztés
  • Regionális szintű desztináció-fejlesztés
  • Turisztikai fejlesztések multiplikatív hatásának révén a lokális és térségi gazdaság teljesítményének, versenyképességének javítása

Támogatás formája: vissza nem térítendő

Forrás összege: 3 000 000 000 .- HUF

Beadás kezdete: 2009.04.15.

Beadási határidő: 2010.12.31.

Elérhetőség: pályázati-csomag

Kedvezményezettek köre: A 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 16. §-nak megfelelően: A projektgazda költségvetési szerv, illetve 100%-os állami tulajdonban lévő szervezet, Kormány által alapított közalapítvány, önkormányzat, önkormányzati társulás vagy önkormányzati intézmény, illetve egyház. Az NFÜ előterjesztése alapján a Kormány ettől indokolt esetben eltérhet.

Projektjavaslat benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

Önállóan nem pályázhatnak, de konzorciumi tagként bevonható szervezetek: A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény vagy az Egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. Törvény hatálya alá tartozó belföldi, Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű

1. profitorientált gazdasági társaságok (KSH 11, 21) 2. átalakulással vagy alapítással 2007. július 1-je után létrejövő non-profit gazdasági társaságok (KSH 599)

Támogatási feltételek/A támogatható tevékenységek köre: Egy pályázat azonos turisztikai desztinációban többfajta tevékenyég megvalósulását is támogathatja. A tevékenységeknek az adott desztináció arculatát meghatározó vonzerőkhöz kell kapcsolódniuk. Támogatás kizárólag legalább az év 300 napján nyitva tartó létesítmények fejlesztéséhez igényelhető.

C.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek

  • Egészségturizmus feltételrendszerének, versenyképességének javításához kapcsolódó tevékenységek az Országos egészségturisztikai stratégiában meghatározott nemzetközi vonzerővel bíró kiemelt helyszíneken
  • Multifunkcionális művészeti, kulturális és technikai témapark kialakítása új épületek építésével, meglévő épületek hasznosításával, mely magában foglalja eseményterek és kiállítóterek, alkotóház és műhely kialakítását, kiszolgáló létesítmények fejlesztését (pl. étterem, kávézó, múzeumi shop)

Támogatás mértéke: 85%

Támogatás minimum összege: 500 000 000.- HUF

Támogatás maximum összege: 1 800 000 000.- HUF

(Forrás: NFU)