A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve e tudományterületeken doktori iskola hallgatója részére. Pályázni egy évre szóló, részletes kutatási tervvel, szakmai önéletrajzzal és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet. Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.
Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.
Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; s egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát. A lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, telefon) az ösztöndíjast terhelik.
Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként írásban kell beszámolót készíteni. Az ösztöndíjasnak a két éven belül e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt, mint támogatót fel kell tüntetnie. Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.
A pályázatok beérkezési határideje: 2013. május 22.
Az elbírálás határideje: 2013. július 26.
Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözésnek dátuma 2014. január.
Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.
A pályázatot az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Városi Képtár – Deák Gyűjtemény 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.
További információ kérhető a fenti címen, e-mail-en, illetve telefonon: 22/329-431.
Forrás: Deák Dénes Ösztöndíj
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat