A DECODE és a BORD idén ősszel másodszor is megrendezi DECODE című kiállítását, amelyhez pályázat útján keresi kiállító partnereit építészet és alkalmazott / vizuális művészetek területéről.
Az pályázat és az azt követő kiállítás célja, hogy bemutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó történeteket és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket.
A pályázatra beérkező pályaművek közül a művészetek és építészet kiemelkedő képviselőiből felkért szakmai bíráló bizottság választja ki a kiállításon résztvevő és a díjazott anyagokat.
A DECODE pályázat összdíjazása, két kategóriában (építészet és alkalmazott/vizuális művészet) együttesen, nettó 800.000 forint.
A pályázati anyagból rendezett kiállítás időpontja 2019. november 14-20., helyszíne a budapesti Faur Zsófi Galéria.
A DECODE pályázaton való részvétel feltételei
Pályázhat minden 18-35 év közötti, magyar felsőfokú vagy művészeti intézményhez kötődő (ott tanulmányokat folytató, ösztöndíjas, gyakornok, illetve már végzett magyar vagy külföldi) építész vagy vizuális és alkalmazott művész (designer, képző-, ipar-, új média-, videó- és fotóművész). A Kiíró csapatok pályázatát is befogadja, kimondottan üdvözli, ha a két pályázati kategóriából vegyes csapatok állnak össze és együtt indulnak. Vegyes csapatok esetén a pályamű csak egy, a csapat által választott kategóriában nevezhet.
A pályázaton való részvétel feltétele a regisztráció.
Regisztrálni lehet a decode@bordstudio.hu e-mail címen, tárgyként „regisztráció” megjelöléssel. A regisztráció határideje: 2019. október 18.
A regisztrációs emailben az alábbi adatok feltüntetése szükséges:
- pályázó neve
- pályázó születési dátuma
- rövid szakmai önéletrajz
- tanulmány megjelölése
- kategória megnevezése (Építészet vagy Vizuális és alkalmazott művészet).
A regisztrációt követően a Kiíró válasz emailben ismerteti a pályamunkák digitális feltöltésének módját. A regisztrációs email kérdést nem tartalmazhat.
A pályázat témájával kapcsolatos kérdéseket külön e-mail-ben, szintén a decode@bordstudio.hu címre várjuk, tárgyként „kérdés” megjelöléssel.
A kérdések beküldésének határideje: 2019. szeptember 20.
A DECODE pályázat tárgya és a benyújtandó munkarészek
A pályázók feladata egy olyan saját alkotás bemutatása, amelynek fókuszában, koncepciójának hátterében egy történet áll. Hogyan is születik meg egy alkotás? Adott a feladat vagy téma, építészet esetén többnyire a helyszín, múltjával, értékeivel vagy éppen hibáival. Ehhez társul sokszor egy inspiráció, egy gondolat, amelyből történet születik. Ez a koncepciót alkotó történet koherensen megjelenik az alkotói folyamatban, melynek eredménye egy erőteljes, egyedi hangulatú alkotás. Feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet a művészet mögött rejlő gondolati háttérre és azt közérthető formában mutassuk be. Ezért a pályázati munka legfőbb eleme a koncepció bemutatása.
A pályázók két kategóriában indulhatnak:
Építészet vagy Vizuális és alkalmazott művészetek
Építészet kategóriában
a pályázók egy koncepciót mutatnak be, melynek eredménye egy megvalósult vagy meg nem valósult építészeti mű. A feladat egy kreatív prezentáció létrehozása, mely fókuszba helyezi a mű hátterében rejlő erős gondolatiságot, a helyre vagy funkcióra reflektáló háttértörténetet. Közérthetővé teszi a „sztorit”, amelyet az épületben járva átélhetünk.
A pályázatra benyújtható:
az alkotás prezentációja, amely részletesen bemutatja a koncepciót képező, azt alátámasztó történetet, illetve az annak eredményeként létrejött megvalósult vagy meg nem valósult tervet. A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafálj (mp4, avi, wmv. például PowerPointból mentett wmv vagy pdf-ből, Preziből, stb. screen recorderrel rögzített médiafájl) formájában kell benyújtani, HD felbontásban (1280×720). A médiafájl részét képezheti slideshow, animáció, film, terv, képek, stop-motion, kézi vagy digitális technikával készített ábrák, rajzok, feliratok, hang, zene, narráció stb. A legjobb pályaműveket a DECODE kiállítás keretében vetített formában mutatjuk be. Ezért ennek a prezentációnak tartalmaznia kell mindazt, ami a pályamű megértéséhez szükséges!
A fenti prezentációt kiegészítheti makett is, amelyet a zsűrizés után a kiállításra kerülő pályázat alkotójával egyeztetett időpontban a BORD Építész Stúdió címére kell eljuttatni (1068 Budapest, Felső erdősor 3. III/22.)
Vizuális és Alkalmazott Művészet kategóriában
a pályázók feladata egy tetszőleges hely (konkrét, fiktív, elvont, metaforikus) szellemisége által inspirált, a történetet középpontba állító saját alkotás, helyspecifikus beavatkozás (akár konkrét épületen) létrehozása, amely lehet koncepcióterv szintű vagy kész művészeti alkotás.
A pályázatra benyújtható:
az alkotás illetve a koncepciót alátámasztó történet prezentációja, amely bemutatja, hogyan transzformálódik a történet, egyedi és megismételhetetlen művészeti alkotássá. A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafálj (mp4, avi, wmv. például PowerPointból mentett wmv vagy pdf-ből, Preziből, stb. screen recorderrel rögzített médiafájl) formájában kell benyújtani, HD felbontásban (1280×720). A médiafájl részét képezheti slideshow, animáció, film, terv, képek, stop-motion, kézi vagy digitális technikával készült ábrák, rajzok, feliratok, hang, zene, narráció stb. A legjobb pályaműveket a DECODE kiállítás keretében vetített formában mutatjuk be. Ezért ennek a prezentációnak tartalmaznia kell mindazt, ami a pályamű megértéséhez szükséges!
A fenti prezentációt kiegészítheti tárgyi művészeti alkotás is. A kiállításra szánt kész műalkotás maximális mérete nem haladhatja meg egy 1 m élhosszúságú kocka méretét. Ebben az esetben a zsűrizés után, a művészeti alkotás a pályamű szerzőjével egyeztetett időpontban a BORD Építész Stúdió címére kell eljuttatni (1068 Budapest, Felső erdősor 3. III/22.). Tervekre, skiccekre az előbbi méretkorlátozás nem vonatkozik.
A pályaművek díjazása, kiállítás
A 2019. október 20-ig beérkező érvényes online leadott pályázati anyagokból a független szakmai zsűri egy szűkített listát hoz létre. A zsűri munkája egyben egy kurátori munka, mert egyúttal kiválasztja a kiállításba bekerülő pályamunkákat is.
A szűkített listán szereplő projektek közül, második lépcsőben, a zsűritagok közösen döntést hoznak a győztesekről és a díjazott művekről, mindkét kategóriában.
A szűkített listán szereplő művekből és a BORD valamint az általa meghívott két építészeti stúdió projektjeiből áll össze a kiállítás anyaga.
A zsűri a fent megadott kategóriánként maximum 3 díjazandót jelöl meg.
Bírálati szempontok:
- a bemutatott történet egyedisége és koherenciája a tervvel vagy művészeti alkotással,
- a benyújtott prezentáció vizuális megjelenése.
A DECODE pályázat díjazása kategóriánként:
- 1 db fődíj: nettó 300.000 Ft,
- 2 db „ígéretes projekt” díj: egyenként nettó 50.000 Ft.
A DECODE pályázat eredményhirdetése a DECODE kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2019. november 13-án, 18:00 órakor lesz, a Faur Zsófi Galériában, a Budapest XI. Bartók Béla út 25. címen. A kiállítás 2019. november 20-ig lesz megtekinthető.
A DECODE pályázat és kiállítás ütemezése
Szeptember 20. Kérdések benyújtásának határideje
Szeptember 27. A feltett kérdésekre adott válaszok publikálása
Október 18., 24:00 Regisztráció határideje
Október 20., 24:00 A pályázatok online beadásának határideje
November 13. Kiállításmegnyitó, eredményhirdetés, díjátadás
November 14-20. Kiállítás a Faur Zsófi Galériában
November 21. Művek visszaszolgáltatása
A DECODE pályázat Bíráló Bizottságának tagjai
- Bordás Péter – BORD Építész Stúdió, alapító, zsűrielnök
- Dr. habil Szabó Levente DLA – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék
- Dr. habil Anthony Gall Phd – SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, egyetemi docens
- Golda János DLA – Ybl-, Pro Architectura-, Príma-díjas építész
- Kálmán Borbála- Ludwig Múzeum kurátor, művészettörténész
- Etentuk Inemesit – Artlocator applikáció és Artlocator Magazin, alapító, kulturális menedzser
- Dr. Kukla Krisztián – Leopold Bloom Alapítvány, művészeti vezető
A pályázati eljárásra vonatkozó szabályok
A pályázat nyílt, nem titkos. A pályázók részvételükkel elismerik a zsűri döntését, jogi út kizárásával. A pályázók kötelesek betartani a pályázati kiírás szabályait. A pályázati anyagot magyarul vagy angolul kell elkészíteni. A pályázaton való részvétellel a pályázó nyilatkozik arról, hogy a benyújtott pályaművek szerzői jogai kizárólagosan őt illetik. A pályázati művek a pályázó tulajdonában maradnak. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy alkotása, a szerző megjelenésével, a DECODE online és nyomtatott megjelenései kapcsán külön díjazás nélkül fényképezhető, publikálható.
Adatvédelem
A DECODE pályázatra való jelentkezés regisztrációja során a regisztráló egyetértését fejezi ki azzal, hogy a kiíró az adatait a pályázat kapcsán megőrzi és kizárólag a pályázattal kapcsolatos információk közlésére használja fel. A kiíró biztosítja a pályázókat arról, hogy személyes adataikat az Európai Parlament és a GDPR 679/2016-os rendelkezésének értelmében biztonságosan és bizalmasan, azokat az előírásoknak megfelelően kezeli. A pályázó regisztrációjával elismeri, hogy elolvasta a pályázatra vonatkozó feltételeket és elfogadja azokat.
További cikkek a rovatban
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat