A DELFIN Díj odaítélésével a Magyar Telekom a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítését szeretné elősegíteni, és az azért tett aktivitásokat kívánja elismerni. A DELFIN Díj olyan cégek és NGO-k elismerésére szolgál, amelyek fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége kimagasló, tevékenységükhöz viszonyított fenntarthatósági teljesítménye példamutató.
Pályázati követelmények:
A DELFIN Díj 2018-ra csak Magyarországon bejegyzett és tevékenykedő vállalatok és civil szervezetek pályázhatnak. A pályázat keretében csak olyan működő projektet, programot fogadunk el, amely 2018-ban már megvalósult (koncepciók és tervek nem képezhetik a pályaművek anyagát).
A pályázati adatlap kitöltése során a pályázó kezelje kiemelt figyelemmel a tevékenységhez kapcsolódó smart, digitális megoldások bemutatását. A pályázatokat az egyes részekhez megadott terjedelemben, magyar nyelven kérjük elkészíteni.
A pályázat benyújtása:
A pályázatot elektronikusan formában kell elkészíteni és benyújtani a következő e-mail címen: fenntarthatosag@telekom.hu. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni „DELFIN Díj 2018”
A pályázat benyújtásával a pályázó igazolja, hogy azt a pályázati feltételek ismeretében, annak megfelelően készítette el, hozzájárul annak közzétételéhez; valamint kijelenti, hogy az abban szereplő adatok a valóságnak megfelelnek. Korábbi kiírásokban már nyertes pályázat nem indulhat a mostani kiírásban.
Letölthető dokumentumok
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. április 30., 23:59
A Bíráló Bizottság tagjai
- Bodó Péter – a route4u alapítója
- Dr. Pataki György, a Budapesti Corvinus Egyetem docense
- Holczer Angéla, a Ringier Axel Springer marketing igazgatója, a Fenntarthatósági Média Klub képviseletében
- Szabó Béla, a Magyar Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója
- Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom fenntarthatósági központjának vezetője
Díjak
- Botos Péter üvegművész erre az alkalomra készített alkotása,
- kiállítási lehetőség a Fenntarthatósági Nap elnevezésű fesztiválkonferencián 2018. szeptember 29-én
- minikampány: 2-3 perces, a nyertes pályázatot bemutató film és ennek online promóciója
- nyertes KKV és civil szervezet esetén
- Üzleti trend L díjcsomag korlátlan adatforgalommal, 2 évre 1 SIM-re
- nyertes nagyvállalat esetén:
- bemutatkozási és kiállítási lehetőség a T-Systems Magyarország 2018-as Symposiumán
A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket a fenntarthatosag@telekom.hu e-mail címen tehetik fel.
A pályázat további részletei, és a pályázati adatlap a Telekom weboldalán érhető el.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak