palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Digitális Jólét Pénzügyi Program – Tőkeprogram

Elindult a regisztráció a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra. Az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet.

A programra elsősorban, olyan vállalkozások jelentkezését , amelyek a versenyképességüket erősítő digitális fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Azoknak a kkv-knak és start-upoknak érdemes pályázniuk, amelyeknek céljai illeszkednek a Digitális jólét program stratégiai céljaihoz, a digitális infrastruktúra, a digitális kompetenciák és a digitális gazdaság fejlesztéséhez, valamint a digitális állam megteremtéséhez.

A Tőkeprogram keretösszege 7,51 milliárd Forint GINOP forrás.
A hitelprogramban, összesen 7,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a kkv-k és a startupok, amelyek maximum hétéves futamidőre igényelhetnek 5 és 200 millió forint közötti, kamatmentes hitelt.

A program célja, hogy támogassa a Digitális Jólét Program stratégiai céljainak megvalósulását a DJP eszköztárának bővítése, azon belül tőkebefektetés biztosítása által.

A DJP az alábbi területeken határoz meg stratégiai célokat:

  1. digitális infrastruktúra fejlesztése (mely a szélessávú, gyors hálózatok elérhetőségéhez szükséges intézkedéseket fogalmazza meg);
  2. a digitális kompetenciák fejlesztése (mely a digitális oktatás, digitális gyermekvédelem és digitális munkaerőpiac érdekében határozza meg a célkitűzéseket);
  3. a digitális gazdaság fejlesztése (melynek célja a hazai digitális fejlesztéseket végző vállalkozások megjelenésének ösztönzése és külpiacra segítése, valamint a digitalizáció szintjének emelése a gazdaság minden területén);
  4. a digitális állam megteremtése.

A felsorolt stratégiai célok mellett a DJP horizontális célként határozza meg az információbiztonság és a kibervédelem fejlesztését, a hálózatkutatás és a smart city megoldások terjedésének ösztönzését, a határon túli magyar digitális jólét stratégia megalkotását és a digitális gazdaság szereplőinek nemzetközi megjelenését.
Annak érdekében, hogy a DJP szerteágazó programjai a gazdaság és társadalom digitalizációs szintjének emeléséhez a leghatékonyabban tudjanak hozzájárulni, szükség van a fenti stratégiai területekhez kapcsolódó digitális megoldások hazai megjelenésére és széleskörű elterjedésére. A DJP Tőkeprogram ezen fejlesztések megjelenéséhez és elterjedésének ösztönzéséhez járul hozzá.

A Tőkeprogram keretében a tőkebefektetéshez azok a mikro-, kis-, középvállalkozások férhetnek hozzá, amelyeknek fejlesztési céljai a DJP stratégiai céljaihoz kapcsolódó részpiacokhoz kapcsolódnak, tehát amelyeken a DJP adott időszakra vonatkozó intézkedési terve beavatkozásokat tart szükségesnek.

A DJP 2.0 2017-18-ra vonatkozó munkatervében foglalt stratégiai irányvonalak alapján ezen piacok jelenleg kiterjednek az oktatás (EdTech), az állami szolgáltatások (GovTech), az egészségügyi és jóléti szolgáltatások (MedTech, SportsTech), a digitális gazdaság különböző ágazatai (AgTech, Ecommerce, Sharing economy), az információbiztonság (Cybersecurity) és a legújabb innovációk (5G
fejlesztések és kapcsolódó innovációk) területeire. A technológiai fejlődés jelenlegi üteme mellett nem célszerű zárt rendszernek tekinteni a digitális ökoszisztémát, így a DJP fókuszába is újabb szegmensek kerülhetnek be. A kiemelt részpiacok mellett támogatható minden olyan kezdeményezés, amely a hazai digitális start-up ökoszisztéma fejlődését és a digitalizációs fejlesztéseket végző vállalkozások külpiacra lépését célozzák, bármely gazdasági ágazatban.

A Tőkeprogramban résztvevő Pénzügyi Közvetítők kiválasztásának módja

  • A Tőkeprogramban résztvevő Pénzügyi Közvetítőket a 1303/2013/EU Bizottsági rendelet 38. cikk (5) pontja szerint olyan nyílt, átlátható, arányos és hátrányos megkülönböztetéstől mentes eljárás során kell kiválasztani, mely nem eredményez összeférhetetlenséget.
  • A Pénzügyi Közvetítők kiválasztása fentiek értelmében közbeszerzési eljárással fog megtörténni, melynek feltételeit a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.), továbbá az EU forrásokra vonatkozó keretrendszer2 szabályozza.
  • A kiválasztási eljárás előkészítése, meghirdetése és lefolytatása során az összeférhetetlenség elkerülése érdekében a Kbt. 25. és 36. §-ában foglalt rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni.
  • A Tőkeprogramban résztvevő Pénzügyi Közvetítők kiválasztásának szempontjai és működésére vonatkozó követelmények A Pénzügyi Közvetítőnek a kiválasztási eljárás során a 480/2014/EU Bizottsági rendelet 7. cikkében, valamint a 2014-2020 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról szóló 255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet (továbbiakban: 255/2014. Korm. rendelet) 16. alcímében és a 651/2014/EU Bizottsági rendelet 21. cikkében foglaltak mellett a Közbeszerzési kiírásban részletezésre kerülő egyéb alkalmassági és értékelési szempontoknak is együttesen meg kell felelnie.
  • A 255/2014. Korm. rendelet 40. § (3) bekezdés szerint a Pénzügyi Közvetítőt üzleti alapon kell irányítani. Ez a követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a Pénzügyi Közvetítő, illetve – a kockázatfinanszírozási célú befektetés típusától függően – annak kezelője
    • jogszabály vagy szerződés alapján professzionális alapkezelő gondosságával, jóhiszeműen és az összeférhetetlenség elkerülésével jár el,
    • általi alapkezelés a legjobb gyakorlatok alkalmazásával és szabályozói felügyelet mellett zajlik,
    • javadalmazása megfelel a piaci gyakorlatnak, mely követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a Pénzügyi Közvetítőt, vagy annak kezelőjét objektív kritériumokon (pl. tapasztalat, szakértelem, valamint operatív és pénzügyi kapacitás) alapuló, nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes pályázati eljárás útján választják ki,
    • teljesítményhez kötött javadalmazásban részesül vagy saját forrásai társbefektetése útján részt vállal a befektetési kockázatból, ezáltal biztosítva, hogy érdeke folyamatosan megegyezzen az állami befektető érdekével,
    • befektetési stratégiája, a befektetés kritériumai és tervezett ütemezése előre meghatározott.

A 255/2014. Korm. rendelet 41. § (4) bekezdésének megfelelően az Alapkezelőnek a finanszírozási döntéseket nyereségorientáltan kell meghozni, ami a következő feltételek teljesülése esetén biztosítható:

a) a Pénzügyi Közvetítőt az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően hozzák létre,
b) a tagállam vagy a megbízott szervezet a pályázati felhívásban meghatározott módon átvilágítja a Pénzügyi Közvetítőt annak érdekében, hogy biztosítható legyen az üzleti szempontból megalapozott befektetési stratégia alkalmazása, beleértve egy olyan megfelelő kockázatdiverzifikációs politikát, amelynek célja a gazdasági megvalósíthatóság és – az adott befektetési portfólió mérete és területi lefedettsége szempontjából – a hatékonyság elérése,
c) a Végső Kedvezményezettnek biztosított kockázatfinanszírozás olyan életképes üzleti terven alapul, amely részletesen ismerteti a terméket, az értékesítés és a jövedelmezőség alakulását, előzetesen kimutatva az üzleti terv pénzügyi életképességét, és
d) minden tőkebefektetésre és kvázi sajáttőke-befektetésre vonatkozóan világos és reális kilépési stratégia kerül kidolgozásra.

A Tőkeprogramban résztvevő Pénzügyi Közvetítők díjazása A Pénzügyi Közvetítők díjazása az alábbi korlátozások figyelembe vételével kerül meghatározásra, a közbeszerzési eljárás során kialakult végleges ár alapján.

Alapdíjazás korlátai:
A finanszírozási megállapodás aláírását követő első 24 hónapban az alap jegyzett tőkéjének maximum 2,5%-a évente, azt követően pedig maximum 1%-a évente, amelyet a vonatkozó Közvetítői szerződés aláírásától az elszámolhatósági időszak végéig, a hozzájárulásoknak az Irányító Hatóság vagy az alapok alapja részére történő visszafizetéséig, vagy a kockázati tőkeprogram megszüntetéséig kell időarányosan számítani, attól függően, hogy melyik következik be korábban.

Teljesítményalapú díjazás korlátai:
A Végső Kedvezményezetteknek kifizetett, vagyoni hozzájárulások (amelynek részét képezi az Uniós forrásból származó vagyoni hozzájárulás is) és a vagyoni hozzájárulásokból származó, a pénzügyi eszköznek még visszafizetendő újrabefektetett források maximum 2,5%-a évente, amelyet a Végső Kedvezményezettnek történő kifizetés napjától a befektetés visszafizetéséig, leírások esetén a visszafizettetési eljárás végéig vagy az elszámolhatósági időszak végéig kell idő-arányosan számítani, attól függően, hogy melyik következik be korábban.
Az elszámolhatósági időszak egészére vonatkozóan a díjazás összege nem haladhatja meg a pénzügyi eszköz részére fizetett vagyoni hozzájárulások teljes összegének legfeljebb 20 %-át.
Az elszámolhatósági időszak után legfeljebb hat évig az adott elszámolhatósági időszakon belül a Végső Kedvezményezettekben végrehajtott beruházásokkal kapcsolatban fizetendő tőkésített irányítási költségek és díjak elszámolható kiadásnak minősülhetnek, amennyiben azokat az ebből a célból létrehozott letéti számlára befizetik.
Az elszámolhatósági időszakot követően fizetendő tőkésített irányítási költségek és díjak nem haladhatják meg a Végső Kedvezményezettnek az 1303/2013/EU rendelet 42. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében tőkerészesedés formájában kifizetett és a pénzügyi eszköz részére még visszafizetéséig, fizetésképtelenség esetén a visszafizettetési eljárás végéig vagy az említett rendelet 42. cikkének (2) bekezdésében említett időszak végéig kell időarányosan számítani, attól függően, hogy melyik következik be korábban.

A Tőkeprogram résztvevői és együttműködésük keretei

Tőkeprogramban résztvevők

  • PM Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága mint Irányító Hatóság
  • MFB Zrt. mint alapok alapját végrehajtó szervezet
  • Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint a DJP stratégiákhoz történő illeszkedés vizsgálatáért felelős szervezet
  • A kiválasztásra kerülő Pénzügyi Közvetítők (Alapkezelő)
  • Végső Kedvezményezettek, a Tőkeprogram keretein belül támogatásra jogosult vállalkozások Együttműködés keretei

1. A Pénzügyi Közvetítő kiválasztása az alkalmazandó uniós és nemzeti jognak megfelelően nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárás útján történik, mely szerződéskötési formát, illetve annak feltételeit a Kbt., továbbá az EU forrásokra vonatkozó keretrendszer szabályozza. A kiválasztás során az Irányító Hatóság figyelembe veszi a 480/2014/EU Bizottsági rendelet 7. cikkében rögzített feltételeket. A kiválasztásra kerülő Pénzügyi Közvetítő a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény szerinti olyan működő alapkezelő, amely jogosultságot szerez a kockázati tőkealap kezelésére Magyarország területén.
2. A kiválasztott Pénzügyi Közvetítő jogosulttá válik a Tőkeprogram keretein belül a Tőkeprogram végrehajtására az alábbiak szerint: támogatásra jogosultak azon igénylők, amelyek a Tőkeprogram feltételeit maradéktalanul teljesítik, illetve a Tőkeprogramban használt támogatási kategóriák szerint, valamint a Pénzügyi Közvetítő által felállított alap befektetési politikája alapján tőkebefektetésre alkalmasak.

A Tőkeprogram megvalósításának földrajzi behatárolása
A felhasználási cél olyan projektre, üzleti elképzelésre vonatkozik, amelynek a megvalósítására (azaz a Befektetéssel juttatott finanszírozás tényleges felhasználására) Magyarország területén, a Közép-magyarországi régión kívül, a Végső Kedvezményezett székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén kerül sor. Magyarországon kívüli (EGT-n belüli) székhely esetén a forrásokat igazolható módon, Magyarország területén, a Közép-magyarországi régión kívül kell felhasználni.

A kiválasztott Pénzügyi Közvetítő befektetési politikája

Megcélzott vállalkozások
A 255/2014. Korm. rendelet 16. alcíme szerinti „Kockázatfinanszírozási támogatás” jogcím alkalmazása esetén támogatásra a 255/2014. Korm. rendelet 2. § (1) 103. pontja,3 valamint e rendelet 2. § (1) bekezdés 52. pontja szerinti azon mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak, amelyek a Tőkeprogram feltételeit maradéktalanul teljesítik – azzal, hogy az alkalmazott támogatási kategória feltételeit is szükséges maradéktalanul teljesíteni – valamint a Pénzügyi Közvetítő befektetési politikája alapján tőkebefektetésre alkalmasak.
A megcélzott vállalkozások (Végső Kedvezményezettek) további ismérvei:

A potenciális Végső Kedvezményezettek érettségüket tekintve jellemzően induló (pre-seed vagy seed), start-up és érettebb fázisban lévő vállalkozások.
Magas növekedési potenciállal rendelkeznek.

Megcélzott területek: A Tőkeprogram a DJP részstratégiákból levezethető részpiacokon (EdTech, SportsTech, GovTech, MedTech, E-commerce, Sharing Economy, Cybersecurity, AgTech, 5G technológiák stb.) történő fejlesztések finanszírozását könnyíti.

Finanszírozás összege
A Végső Kedvezményezett vállalkozások a befektetési tárgyalási folyamat eredményeként meghatározott feltételektől függően a 255/2014. Korm. rendelet 16. alcíme szerinti jogcím alkalmazása esetén 10-500 millió Ft értéksávban kaphatnak tőkebefektetést.

Finanszírozás formája

  • Az Alap tőkeági befektetéseinek főszabályként a Végső Kedvezményezett jegyzett tőkéjének, illetve tőketartalékának megemelésével – új társaság alapítása esetén a jegyzett tőke, illetve a tőketartalék befizetésével – kell megvalósulnia.
  • A 255/2014. Korm. rendelet 16. Alcím „A kockázatfinanszírozási támogatás” jogcím keretében kiváltási tőke biztosítására abban az esetben kerülhet sor, ha a kiváltási tőkéhez kapcsolódóan a támogatható Végső Kedvezményezettbe történő befektetések valamennyi fordulójában a 255/2014. Korm. rendelet 38. § (3) pontjában foglaltakkal összhangban legalább 50%-nak megfelelő új tőkét is bevonnak.
  • Az Alap általi kivásárlás/felvásárlás, azaz egy vállalkozás saját tőkéjéből legalább ellenőrző részesedés megvásárlása a jelenlegi tulajdonosoktól a vállalkozás eszközeinek és működésének átvétele céljából nem megengedett a Tőkeprogram keretében.

Megszerzett tulajdonrész
Az Alap nem célozhat meg 50%-nál nagyobb induló és összességében 80%- nál nagyobb részesedést a Végső Kedvezményezett vállalkozásban.

Befektetés időtartama
A befektetések időtartama 2-7 év.

Exit formái
Valamennyi lehetséges exit út elképzelhető a hozam maximalizálása érdekében (pl.: értékesítés szakmai vagy pénzügyi befektetőknek, IPO, menedzsment kivásárlás/visszavásárlás), az IPO, platform, vagy tőzsdei un. előszobába való bevezetések ösztönzése mellett.

A Tőkeprogram időbeli keretei

  • Az alapkezelők kiválasztására vonatkozó felhívás meghirdetésre kerül 2018 III. negyedév
  • Az alapkezelők kiválasztása megtörténik 2018. III. negyedév
  • Végső Kedvezményezettek kiválasztásának megkezdése: 2018. IV. negyedév
  • Befektetési döntés meghozatala legkésőbb 2023. december 31-ig
  • Elszámolási időszak vége: 2023. december 31.
  • Alapra terhelhető költségek legkésőbbi dátuma: 2029. december 31. (Visszafizetett források nélkül 2023. december 31.)
  • A tőkealap futamideje 12 év.

A Tőkeprogram keretében finanszírozott befektetések formája és maximális mértéke

  • A Kiválasztott Pénzügyi Közvetítő köteles a tőkealapból működtetett állami támogatási programot az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet alapján a Támogatásokat Vizsgáló Irodának bejelenteni.
  • A Tőkeprogram keretén belül a Pénzügyi Közvetítő által megvalósított befektetés maximális mértéke 10-500 millió Ft.

DJP stratégiai céljaival összhangban lévő előírások:

A kormány szándékai szerint az egymásra épülő, egymást kiegészítő kormányzati infokommunikációs programokat a DJP keretében kell összehangolni, amely meghatározza azon stratégiai célkitűzéseket és célpiacokat, amelyeken  keresztül az operatív program forrásai, eszközei és intézkedései fókuszálásra kerülnek.

Kizárólag azok a projektek részesülnek támogatásban, amelyek közvetlenül, vagy közvetve illeszkednek a DJP céljaihoz vagy célpiacaihoz. A támogatható fejlesztési célokhoz való illeszkedés vizsgálatát minden esetben a Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végzi el (előminősítés, amellyel kapcsolatban bővebb információk a DJ NKft. honlapján fognak rendelkezésre állni). Előnyt élveznek azok a projektek, melyek nagy növekedési potenciállal rendelkeznek, technológiailag innovatívak.

Tőkeprogram keretében finanszírozható felhasználási célok
Befektetés kizárólag olyan felhasználási célok érdekében nyújtható és a Végső Kedvezményezett által kizárólag olyan felhasználási célok érdekében használható fel, amelyek eleget tesznek az alábbi feltételeknek:

1.1 A felhasználási célra vonatkozóan elvárt követelmények

a) A felhasználási cél olyan projektre, üzleti elképzelésre vonatkozik, amelynek a megvalósítására (azaz a Befektetéssel juttatott finanszírozás tényleges felhasználására) Magyarország területén, a Közép-magyarországi régión kívül, a Végső Kedvezményezett székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén kerül sor. Magyarországon kívüli (EGT-n belüli) székhely esetén a forrásokat igazolható módon Magyarország területén, a Közép-magyarországi régión kívül kell felhasználni.
b) A végső kedvezményezetteknek újdonságtartalommal bíró projektet kell megvalósítaniuk.

A felhasználási célra vonatkozóan az ÁCSR 219. (a 255/2014. Korm. rendelet szerinti „16. A kockázatfinanszírozási támogatás”) jogcím körében elvárt további követelmények:

  1. A támogatható vállalkozások olyan vállalkozások, amelyek az első kockázatfinanszírozási célú befektetés biztosításakor nincsenek jegyezve a tőzsdén, és megfelelnek az alábbi feltételek legalább egyikének:
    1. semmilyen piacon nem működtek még;
    2. az első kereskedelmi értékesítéstől számítva kevesebb, mint 7 éve működnek bármely piacon;
    3. olyan első kockázatfinanszírozási célú befektetést igényelnek, amely – új termék- vagy földrajzi piacra való belépés céljából készített üzleti terv alapján – meghaladja az előző 5 évben elért átlagos éves árbevételük 50 %-át.
  2. A kockázatfinanszírozási támogatás irányulhat továbbá a támogatható vállalkozásokban eszközölt kiegészítő befektetésekre is – akár a fenti 1. pont b) alpontjában említett hétéves időszak eltelte után –, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike teljesül:
    1. a támogatás nem haladja meg a kockázatfinanszírozás 4. pontban említett teljes összegét;
    2. az eredeti üzleti terv tartalmazta a kiegészítő befektetések lehetőségét;
    3. a kiegészítő befektetésben részesülő vállalkozás az 651/2014/EU Bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikke (3) bekezdésének értelmében nem kapcsolódik az intézkedés keretében kockázatfinanszírozást nyújtó Pénzügyi Közvetítőtől vagy a független magánbefektetőtől eltérő másik vállalkozáshoz, kivéve, ha az új entitás vonatkozásában teljesülnek a kkv fogalom meghatározás feltételei.
  3. Támogatható vállalkozásba történő tőkebefektetés és kvázi sajáttőke-befektetés esetében a kockázatfinanszírozási célú intézkedés keretében kiváltási tőkéhez csak abban az esetben biztosítható támogatás, ha a kiváltási tőkéhez kapcsolódóan a támogatható kkv-ba történő befektetések valamennyi fordulójában legalább 50 %-nak megfelelő új tőkét is bevonnak.
  4. A kockázatfinanszírozás teljes összege bármely kockázatfinanszírozási célú intézkedés keretében nem haladhatja meg támogatható vállalkozásonként a 15 millió EUR-t.

Pályázzon velünk!
pályázatírás

Letölthető dokumentum

GINOP_8.2.7_18_Termekleiras_1-1

Információs oldal