A francia kutatóintézet az atomenergiával és a hozzá kapcsolódó gyógyászati és élettudományi kutatásokkal foglalkozó intézmények között, közel 16 ezer főt foglalkoztatva, évente 3,3 MD eurós költségvetéssel.
A CEA-t 1945-ben alapították de Gaulle ösztönzésére, elsősorban az önálló francia atomenergetikai kutatás megteremtése és ezáltal a saját védelmi és energetikai képességek növelése érdekében. A hetvenes évek közepére a foglalkoztatottak száma elérte a 30 ezret, ám az akkori szervezeti átalakítások nyomán a kifejezetten üzleti tevékenységeket kivitték a vállalati szférába, csupán az AREVA-ban (www.areva.com) maradt meg a CEA-n keresztül a francia állam tulajdonában a részvények 80%-a (59 ezer alkalmazott, 10 MD euró árbevétel). Az intézethálózat átlagosan 63%-os állami költségvetési támogatással működik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a civil kutatások támogatási aránya 43%, míg a katonai célú kutatásé 93% – a teljes költségvetésnek valamivel több mint egyharmada (1,3 MD euró) szolgálja ez utóbbi feladatokat. Ezzel arányosan a külső források is eltérő mértékűek: a civil kutatások esetében 36%, a katonainál 3%. A külső források legalább fele az ipari és energetikai szférától érkezik, természetesen egységenként változó mértékű, egyes kutatócsoportok esetében akár 80% is lehet. A CEA 2009. évi éves jelentése letölthető a www.cea.fr/le_cea/presentation_generale webhelyről (angol nyelven is).
2008-ban a CEA 240 új, három éves doktoranduszi szerződést hagyott jóvá, az ösztöndíj havi bruttó összege a mostani kiírásban nyertesek számára első és második évben 2043, a 3. évben 2104 euró. További 60 pályázó CEA-részfinanszírozású ösztöndíjat nyerhet, azaz a költségek egy részét ezekben az esetekben ipari partnerek, regionális önkormányzatok vagy más kutatóhelyek állják („Thèses : Financement – Candidatures” a különböző CEA-ösztöndíjak és a feltételek megtekintéséhez).
A CEA-nál jelenleg is lehetőség van doktori cselekményekre jelentkezni, az esélyek nem rosszak, átlagosan minden harmadik jelentkezőt felveszik. A magyar fiataloknak leginkább az éves szinten 200-at meghaladó, teljes egészében CEA finanszírozású helyekre érdemes pályázniuk, az ezzel kapcsolatos tudnivalók és a kontakt személyek koordinátái megtalálhatók a www-instn.cea.fr honlapon (jobb oldali menüsor „Les thèses et post-doctorats au CEA„).
A jelentkezési határidő 2011. március 8., a nyertesek június végéig értesítést kapnak, kezdés 2011. szeptember-október hónapokban. Az ösztöndíjas helyek 40%-a Saclay-ban, 35%-a Grenoble-ban van, a maradék a CEA további 7 kutatóközpontja között oszlik meg. Az ösztöndíj mértéke havi 2000 EUR-nál valamivel több (lásd föntebb).
Pályázni a következő szakterületeken megvalósítandó témakörökre lehet:
- védelem és biztonság
- energia
- információs technológiák, orvostudományi technológiák
- kutatási nagyberendezések tervezése és megvalósítása.
Az egyes pályázható doktori témák a következő csoportosításban találhatók:
- szakterületi fölosztásban
- részecskefizika és világűr
- anyagfizika, kémia és nanotudományok
- elméleti fizika
- mérnöki tudományok
- föld- és környezettudományok
- élettudományok
- a meghirdető szervezeti egységek szerint
- katonai alkalmazások
- nukleáris energia
- technológiai kutatások
- anyagtudományok
- élettudományok
Bővebben:
http://www.tpf.hu/
http://www-instn.cea.fr/-Les-theses-et-post-doctorats-au-.html
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat