![](https://palyazatok.org/wp-content/2022/02/verzio-1024x596.jpg)
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő dokumentumfilm fesztiválja, amelyet 2004 óta minden év novemberében rendeznek meg Budapesten. A fesztivált évek óta megrendezik Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen is. A fesztivál a legkiválóbb kreatív dokumentumfilmeket mutatja be egy évről évre szélesebb és sokszínűbb közönségnek, a filmekhez kapcsolódó beszélgetésekkel és szakmai programokkal pedig fórumot teremt aktuális társadalmi kérdések megvitatására.
A szervezők három kategóriában várják a nevezéseket.
A Nemzetközi verseny a világ minden tájáról érkező emberi jogi és társadalmi ügyekre fókuszáló dokumentumfilmek versenye. A Legjobb emberi jogi film díját egy nemzetközi hallgatókból álló Diákzsűri választja ki, amelyet 2021-ben az Arica című chilei-svéd dokumentumfilm nyert el, valamint különdíjat kapott a Fivérek című alkotás.
A Diák- és elsőfilmes verseny az emberi jogi és társadalmi ügyeket középpontba állító diplomafilmek és elsőfilmek kategóriája, amelyeket egy neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri díjaz, a szakmai kiválóság és a választott téma kreatív megközelítésének szempontjait figyelembe véve. 2021-ben Anna Artemyeva, Ugorj be hozzánk, mama című rövidfilmje nyerte a kategóriát.
A teljesen vagy részben Magyarországon gyártott dokumentumfilmek versenye a Magyar verseny, amelyet szintén egy nemzetközi szakmai zsűri értékel. 2021-ben Bakony Alexa Tobi színei című filmje nyert, valamint a zsűri két különdíjat is kiosztott, egyet a Mesék a zárkából (rendező: Visky Ábel), valamint a Még emlékszem (Chilton Flóra) című filmeknek.
Mindhárom szekció nyertese pénzdíjban részesül.
Nevezési feltételek:
- A nevezés díjtalan.
- Egy film csak egy kategóriában nevezhető.
- Egy nevező több filmet is beküldhet.
- Nincs a készítés dátumára vonatkozó megszorítás.
- Korábban már nevezett filmet nem lehet újranevezni.
- A nem angol nyelvű filmeket angol felirattal várják.
Nevezési határidő: 2022. május 31.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak