Felhívás 7-8-9. osztályok számára: részvételi lehetőség drámapedagógiai projektben! A Fiatalok Lendületben Program keretében megvalósuló drámapedagógiai projektben kínálunk részvételt!
Drámafoglalkozás-sorozat egy tanéven keresztül (2013/14.):
- Felmérjük, hogy mely kérdések és problémák foglalkoztatják a leendő résztvevőket.
- A kiválasztott témák egy-egy történet segítségével kerülnek feldolgozásra, a színház eszköztárából merített interaktív formák alkalmazásával.
- A foglalkozást vezető drámatanárok és a diákok közösen játszanak, gondolkodnak. A diákok nem csak megfigyelői az órának, hanem jelenlétükkel, kérdéseikkel és gondolataikkal alakítják az eseményeket.
- A fiatalok a történet részeseiként, játszva vizsgálják a helyzeteket, ezáltal érzelmileg is bevonódnak.
- A foglalkozások a Nyitott Kör Színházi Nevelés Társulat színház– és drámapedagógiában jártas színész-drámatanárainak irányításával valósulnak meg.
Néhány mondatos bemutatkozást kérünk az iskoláról és az érdeklődő osztály(ok)ról az osztályfőnököktől vagy az iskolaigazgatóktól 2013. június 10-ig, az alábbi e-mail címre: egyesulet@nyitottkor.hu
Kérjük, a bemutatkozásban szerepeljen
- az osztályok létszáma, fiúk-lányok aránya,
- vannak e drámás, drámajátékos tapasztalataik,
- miért lenne hasznos számukra a problémafeldolgozó program,
- milyen kérdések foglalkoztatják őket!
Röviden, hogy miért válasszuk éppen az adott osztályt!
További információért keressék Szabadi Zsuzsa projektvezetőt a egyesulet@nyitottkor.hu e-mail címen.
Forrás: http://nyitottkor.hu/
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata