palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Drámapályázat Szent-Györgyi Albertről

A Szegedi Tudományegyetem az egyetem a „440 éve az oktatás és tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért” mottó jegyében, történetéhez, rangjához, szellemiségéhez méltó irodalmi mű/dráma megalkotására hirdeti meg nyílt pályázatát.

Olyan műveket várnak, amelyek a Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert életének, szegedi tartózkodásának, tevékenységének állítanak emléket, és megjelenítik az egyetem korabeli társadalmi környezetét. A művek ezen felül korhűen ábrázolják Klebelsberg Kuno egyetemalapító szerepét, kapcsolatát Szent-Györgyivel.

A pályázati feltételek:

Pályázni lehet minden egyéb műfaji megkötés nélkül olyan saját, egyéni, eredeti jellegű, magyar nyelvű, prózai vagy zenés színpadi művekkel, amelyek még nem jelentek meg nyomtatásban vagy valamely digitális platformon, amelyeket nem mutattak be színpadon, nem nyertek díjat korábbi pályázatokon és felhasználási jogával, így különösen annak terjesztési, nyilvános előadásra, nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó jogával más harmadik személy nem rendelkezik. Pályázhat bármely természetes személy, belföldről és a határon túlról, tekintet nélkül állampolgárságára, tartózkodási helyére vagy életkorára.

Egy szerző csak egy pályaművel pályázhat.

A pályázat benyújtásának módja, határideje:

A pályaművet kizárólag postai úton lehet megküldeni, borítékba helyezve, papíralapon.

A pályázat jeligés. A szerző nevét, elérhetőségét (postacím, telefonszám, e-mail cím) külön zárt borítékban kérik mellékelni.

A pályázatokat „Drámapályázat” feliratú postai küldeményként kérjük a postacímre eljuttatni.

Postacím: Szegedi Tudományegyetem Kulturális Iroda, 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

A pályázat beküldésének határideje: 2022. október 1.

A postabélyegző legkésőbbi dátuma: 2022. október 1.

A pályázat díjazása:

A legjobbnak ítélt három pályamű díjazásban részesül:

  • I.      3.000.000 Ft
  • II.    1.500.000 Ft
  • III.   1.000.000 Ft

A díjazott pályázatok anyagának felhasználására a Szegedi Tudományegyetem teljes, időben és területileg nem korlátozott kizárólagos felhasználási jogot szerez.

Letölthető dokumentum

dramapalyazat_kiiras

A pályázat elbírálása, eredményhirdetés:

A pályázatot a kiírók által felkért szakértői zsűri bírálja el: Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora; Barnák László főigazgató (Szegedi Nemzeti Színház); Dr. Jászay Tamás egyetemi adjunktus, főszerkesztő (SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet, revizoronline); Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; Lőkös Ildikó dramaturg (Játékszín)

Eredményhirdetés: 2022. november 11-én, az Egyetem Napján.

A pályázat benyújtásával a Pályázó jelen pályázati felhívásban foglalt feltételeket elfogadja.

A pályázathoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztató az alábbi oldalon érhető el: https://u-szeged.hu/download.php?docID=127696