palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

EASA – European Architecture Student Assembly workshop építészhallgatók számára

Az EASA egy európai építészhallgatókat tömörítő közösség, amely minden nyáron kéthetes tábort szervez Európa valamely országában, melyen körülbelül 500 építészhallgató gyűlik össze és veszi ki a részét a közös munkából és a szórakozásból. A tábor során a résztvevők különböző workshopokban vesznek részt, terveznek, építkeznek, dolgoznak fával, fémmel, papírral, üveggel, textillel, előadásokon vesznek részt, várost néznek, kirándulnak a környéken, és nem utolsósorban ismerkednek, nemzetközi kapcsolatokat építenek.

Idén, 2017 július 21 és augusztus 6 között Dániában, Fredericiában fogjuk eltölteni ezt a két hetet és szeretnénk a leglelkesebb, legalkalmasabb hallgatókat magunkkal vinni a táborba. A jelentkezés hamarosan elkezdődik, ehhez szeretnénk segítséget nyújtani az érdeklődöknek egy előadással, amit február 15-én szerdán a Lakó tanszéken tartunk délután 3 órától. A beszélgetésen több korábbi easás építészhallgató is megosztja élményeit.

A dániai 2 hetes nyári workshop építész, tájépítész és formatervező hallgatóknak szól.

Jelentkezési határidő 2017. február 15. 

Tájékoztató előadás a Műszaki Egyetemen: 2017. február 15., 15:00–20:00

Az előadás nyelve magyar lesz, a táborban való részvételnek azonban elengedhetetlen feltétele az angol nyelvtudás.

Az esemény oldala: EASA Workshop (Frederica)