Az alprogram célja, hogy támogassa az Európai Uniónak az oktatási és képzési rendszereket érintő célkitűzéseit, ezen belül elősegíteni az európai szintű információ- és tapasztalatcserét oktatási és képzési kérdésekben, terjeszteni a szakértői tanulmányutak résztvevői által megszerzett ismereteket és nemzetközi tapasztalatokat, és összekapcsolni a szakértői tanulmányutakat az Oktatás és képzés 2020 munkaprogrammal, valamint az Egész életen át tartó tanulás programjának más alprogramjaival, különösen azokkal, amelyek az iskolai képzésre, interkulturális nevelésre és a felnőttoktatásra vonatkoznak (Comenius, Leonardo, Grundtvig, Transzverzális programok).
Pályázhatnak: oktatási és képzési szakemberek
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Pályázati határidő: 2013. március 28., 2013. október 15.
A részt vevő országok köre: a 27 EU-tagállam, továbbá Norvégia, Izland, Liechtenstein, Törökország, Svájc és Horvátország.
Pályázásra jogosultak köre: Olyan szakemberek pályázhatnak, akik az oktatási és képzési rendszer valamennyi részét (általános, szakmai és műszaki oktatás és képzés) képviselik és képesek a megszerzett tudást multiplikátorként továbbadni.
Támogatható tevékenységek: A tapasztalatcsere 3–5 napos nemzetközi tanulmányutak formájában valósul meg, mely során a részt vevő szakértők megismerhetik a fogadó ország oktatási és képzési rendszerét és gyakorlatát, tanulmányozhatják a szervező intézménynek valamely konkrét pedagógiai területen elért eredményeit, s azokat összevethetik más országok tapasztalataival. A hazai gyakorlat bemutatása a magyar résztvevő feladata. A választható szakértői tanulmányutak leírását az on-line kurzuskatalógus tartalmazza.
A tanulmányutak tématerületei:
- Az oktatás, a képzés és a munka világa közötti együttműködés ösztönzése.
- A tanárok, az oktatók, valamint az oktatási és képzési intézményeket vezető szakemberek szakmai alapképzésének és továbbképzésének támogatása.
- A kulcskompetenciák elsajátításának támogatása a teljes oktatási és képzési rendszerben.
- A társadalmi integráció és a nemek közötti egyenlőség támogatása az oktatásban és a képzésben, beleértve a migránsok integrációját is.
- Stratégiák kialakítása az egész életen át tartó tanulásra és a mobilitásra.
Az a pályázó támogatható, aki:
- a tanulmányút munkanyelvét legalább középfokon (B2-es szinten) beszéli,
- olyan témát választ, mely közvetlen kapcsolatban áll szakmai tevékenységével, s annak bemutatására is kész,
- vállalja a tanulmányúton szerzett tapasztalatok széles körű terjesztését.
Az elnyerhető támogatás összege: Az elnyerhető támogatás összege országonként változó, a tanulmányút hosszától függően. A támogatás az utazás, biztosítás, szállás, étkezés, helyi közlekedés, adminisztrációs és kommunikációs költségekhez járul hozzá. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az ösztöndíjasnak hozzá kell járulnia a tanulmányút költségeihez.
Pályázati határidők:
- 2013. március 28. (postabélyegző dátuma), a 2013. szeptember eleje – 2014. február vége közötti tanulmányutakra
- 2013. október 15. (postabélyegző dátuma), a 2014. március eleje – 2014. június vége közötti tanulmányutakra
A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok elérhetők a Tempus Közalapítvány honlapjáról: www.tka.hu.
További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu
További cikkek a rovatban
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj