A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület pályázatot hirdet az alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók számára Éhen Gyula ösztöndíj elnyerésére. Idén először a megújuló Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem keretein belül az urbanisztikát tanuló egyetemisták, főiskolások a TervGyárban végeznek konkrét helyszínre közös, csoportos, hasznosítható alkotómunkát, a térség önkormányzatai által biztosított helyszínekre.
Díjmentes részvétel biztosítása a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem TervGyárában azon urbanisztikai kapcsolódású felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára, akik szakmai teljesítménye, érdeklődése és elhivatottsága átlagfeletti és szeretnének belelátni a valós szakmagyakorlás körülményeibe, kipróbálni magukat az urbanisztikai team munka terén és megmérettetni egy valós tervezési feladat megoldásában.
A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület pályázatot hirdet az alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók számára Éhen Gyula ösztöndíj elnyerésére.
Idén először a megújuló Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem keretein belül az urbanisztikát tanuló egyetemisták, főiskolások a TervGyárban végeznek konkrét helyszínre közös, csoportos, hasznosítható alkotómunkát, a térség önkormányzatai által biztosított helyszínekre.
AZ ÖSZTÖNDÍJ CÉLJA: Díjmentes részvétel biztosítása a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem TervGyárában azon urbanisztikai kapcsolódású felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára, akik szakmai teljesítménye, érdeklődése és elhivatottsága átlagfeletti és szeretnének belelátni a valós szakmagyakorlás körülményeibe, kipróbálni magukat az urbanisztikai team munka terén és megmérettetni egy valós tervezési feladat megoldásában. Az ösztöndíj csak a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen való részvétel díjmentességét biztosítja, mely a regisztrációs díj, a szállás és étkezés költségét foglalja magába.
BEADÁSI HATÁRIDŐ: A pályázatokat 2011. július 15. 12.00 óráig kell benyújtani a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület részére e-mailben a mut@mut.hu címre.
BEADANDÓ ANYAGOK:
- Adatlap (xls): lásd Pályázat – Éhen Gyula ösztöndíj – 2011.xls
- Motivációs levél (xls): lásd Pályázat – Éhen Gyula ösztöndíj – 2011.xls
- Portfólió:
- 3 kiemelkedő urbanisztikai témájú saját munka bemutatása (csapatmunka is bemutatható az elvégzett munkarész pontos megjelölésével)
- Formátum: 3 db legfeljebb A3-as méretű oldal. 1 munka 1 teljes oldalon jelenjen meg. A portfólió minden oldalán jelenjen meg a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület és a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem logoja, illetve a pályázó és a pályázat neve (Éhen Gyula hallgatói ösztöndíj). A logok letölthetők a www.vasitit.hu-ról.
- Feldolgozás: Szabadon választható digitális technika (digitális grafika, szöveg, fotók, szabadkézi rajz szkennelve, ábrák stb.)
- Beadandó: 1db, 3 oldalas legfeljebb A3-as PDF fájl maximum 10 MB méretben
ELBÍRÁLÁS: A pályázatokat a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tanácsából összeálló zsűri bírálja el.
EREDMÉNYHÍRDETÉS ÉS DÍJAZÁS: A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület az eredményeket legkésőbb 2011. július 22-ig a honlapján továbbá a Magyar Urbanisztikai Társaság www.mut.hu honlapján közzé teszi és a nyertes pályázókat az adatlapon megadott e-mail címen értesíti.
Letölthető dokumentumok:
Forrás: www.mut.hu
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában