A Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Élelmiszerbank adományszétosztási együttműködés 2011″ címmel hirdet pályázatot. A projekt célja, hogy a kiíró 2011-es évre vonatkozóan együttműködési megállapodásokat kössön partnerszervezetekkel, melynek keretében a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől, annak raktáraiban térítésmentesen átvett élelmiszereket a szerződő szervezetek az általuk gondozott rászorulóknak juttatják el ingyenes adomány formájában.
A pályázaton részt vehet minden Magyarországon bejegyezett jogi személyiséggel rendelkező közhasznú szervezet, egyház, önkormányzat illetve önkormányzati intézmény.
A pályázaton kiválasztott szervezetek 2011-es naptári évre kötnek szerződést a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. A pályázó feladata az Élelmiszerbanktól ingyenes adományként átvett élelmiszerek rászorulókhoz ingyenesen történő eljuttatása.
Csatlakozási feltételek:
- A Pályázó nem lehet érdekképviselet, hálózat illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet;
- A Pályázó tételes nyilvántartással rendelkezik az általa ellátott rászorultakról és velük folyamatosan kapcsolatot tart;
- Civil szervezeti pályázó esetén a pályázó igazoltan legalább két éve folyamatosan végez szociális tevékenységet, amelynek mibenléte és minősége a közhasznúsági jelentésből kitűnik;
- A szervezeti kapcsolattartó rendelkezik működő és rendszeresen ellenőrzött e-mail címmel.
- A Pályázó vállalja, hogy nyertessége esetén részt vesz egy, a programmal kapcsolatos (Budapesten tartandó) személyes konzultáción. A konzultáción való részvétel a szerződéskötés feltétele.
A pályázó a program megvalósítása során vállalja, hogy:
- A felajánlott élelmiszer adományokat az Élelmiszerbank raktárából saját költségén szállítja el a szétosztás helyére, amely kizárólag magyarországi település lehet;
- A szétosztás során betartja az adminisztratív előírásokat;
- Az élelmiszer adományokat saját maga osztja szét az arra rászorulóknak, más szervezeteknek az adományokat nem adhatja tovább;
- A szétosztásra átvett élelmiszerekkel kapcsolatosan teljes körű anyagi felelősséget vállal;
- A szervezet/település székhelyén és weboldalán a Magyar Élelmiszerbank Egyesület logoját, linkjét és „A települést/szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja” feliratot feltünteti (az ehhez szükséges táblát illetve elektronikus logót az Élelmiszerbank biztosítja);
- Az élelmiszer kiosztásánál és az osztási értesítésnél a Magyar Élelmiszerbank Egyesület nevét feltünteti, az osztás helyszínén az Élelmiszerbank által biztosított plakátokat kihelyezi.
A pályázati folyamat menete:
- Az Élelmiszerbank működésének és a csatlakozás általános feltételeinek megismerése
- A kért dokumentumok és adatok szolgáltatása
- Elbírálási folyamat
- Nyertesség esetén szerződéskötés
A Pályázatnak az alábbi anyagokat kell tartalmaznia:
Önkormányzatok és önkormányzati intézmények esetében:
- Igényfelmérő adatlapot (Excel fájl)
Civil szervezetek esetében:
- Igényfelmérő adatlapot (Excel fájl)
- Legfrissebb közhasznúsági jelentés (2009 vagy 2010 évről szóló)
- 90 napnál nem régebbi bírósági kivonat másolata
- Írásos támogató nyilatkozat a pályázó székhelye szerinti települési önkormányzattól
Egyházi szervezetek esetében
- Igényfelmérő adatlapot (Excel fájl)
- 90 napnál nem régebbi bírósági kivonat másolata
A pályázati kiírás és pályázati űrlapok elérhetőek a www.elelmiszerbank.hu/palyazat2011 weboldalon. Minden pályázati anyagot elektronikus formában kell beküldeni.
A beküldés lehetséges módjai:
- E-mail-ben a szecsodi.veronika@elelmiszerbank.hu címre
- Internetes óriásfájlküldő szolgáltatások segítségével (pl www.toldacuccot.hu , www.mammutmail.com ) szintén a szecsodi.veronika@elelmiszerbank.hu célcímre – ebben az esetben kérjük, hogy a pályázati anyagokat tömörített (pl .zip) formátumban, egy fájlban küldjék el.
- CD-n postai úton belüldve a Magyar Élelelmiszerbank Egyesület 1151 Budapest Visonta u 1. címére (kérjük, hogy postai úton is csak elektronikus anyagot küldjenek, papír formában benyújtott pályázatot nem fogadunk el!)
A pályázatok beérkezéséről a pályázóknak e-mail-ben visszaigazolást küldünk.
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. január 21. (postai beküldés esetén a határidőre be kell érkezniük a pályázatoknak)
A pályázatok elbírálásának tervezett időpontja: 2011. február 15.
A nyertes pályázatokat a www.elelmiszerbank.hu/palyazat2011 oldalon tesszük közzé.
További tájékoztatás kérhető az alábbi címen: szecsodi.veronika@elelmiszerbank.hu
A pályázatok elbírálásával, a feltételek módosításával a pályázat esetleges visszavonásával kapcsolatosan a Magyar Élelmiszerbank Egyesület minden jogot fenntart magának.
Letölthető dokumentumok
- Pályázati felhívás
- Élelmiszerbank működése és csatlakozás általános feltételei
- Igényfelmérő adatlap civil szervezetek részére
- Igényfelmérő adatlap önkormányzatok és önkormányzati intézmények részére
- Igényfelmérő adatlap egyházi szervezetek részére
- Támogató nyilatkozat minta
Forrás: http://www.elelmiszerbank.hu/
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat