Az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program hatmilliárd forintos keretösszeget biztosít a Magyarországon működő élelmiszeripari beszállító vállalkozások, kiskereskedelmi láncok és a közétkeztetés gazdasági szereplőinek technológiaváltásuk támogatására, élelmiszeripari termelői kapacitásuk fejlesztésére, valamint az élelmiszeripari beszállítói hálózatba történő bekapcsolódására.
A támogatási program végrehajtását a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, mint felügyeleti szerv jóváhagyásával a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. végzi.
Az ÉLIP BP költségvetési forrás, vissza nem térítendő forráskerete összesen hatmilliárd forint.
A támogatás összege 300 – 500 millió forint közötti. A teljes projektköltségből a támogatás intenzitása legfeljebb 70 százalék lehet, amelyhez 30 százalékot kell hozzátennie a kedvezményezettnek (ebből minimum 15 százalék önrész szükséges, amely kiegészülhet maximum 15 százalék piaci hitellel is. Egyéb támogatással nem kombinálható.
A támogatásban azon élelmiszeripari vállalatok vagy az általuk alkotott konzorciumok részesülhetnek, amelyek végzett tevékenységük alapján élelmiszeripari vállalkozásoknak minősülnek, a fejlesztendő tevékenység pedig, amelyre a támogatást igénylik a TEÁOR 10 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 109-es alcsoportot), vagy a TEÁOR 11 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 1102 alcsoport) tartozik.
További feltétel, hogy a vállalkozások éves nettó árbevétele a 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében elérte vagy meghaladta a 100 millió forintot.
Az ÉLIP BP-ben az alábbi jogosultsági kritériumoknak együttesen kell teljesülnie:
- a projekt élelmiszeripari beszállítói státuszt fejlesztő területekhez, termékkörhöz vagy technológiához (pl. csomagolás) kapcsolódó problémák megoldására alkalmas beruházások,
- a pályázó közétkeztető, élelmiszeripari vállalkozás, vagy kiskereskedelmi lánc jelenlegi vagy jövőbeni beszállítója lesz a projekt megvalósítási ideje alatt, vagy annak eredményeként, és ezt kétoldalú együttműködési megállapodással, vagy szándéknyilatkozat becsatolásával igazolja.
A pályázat időtartama:
- 2023. október 12. – október 26. a támogatási kérelmek benyújtása
A támogatási forrás igénybe vehető:
- új eszközök, gépek beszerzésére,
- új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására,
- Információs technológia-fejlesztésére,
- gyártási licenc, gyártási know-how, és immateriális javak beszerzésére,
- szakértői és tervezési tevékenységre,
- ingatlan és infrastruktúra beruházásra,
- megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására.
Letölthető dokumentumok
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás