Mit kellene tenni, hogy ne legyen ilyen magas a munkanélküliség? Hogyan kellene javítani azoknak az embereknek a munkakörülményeit, akiknek – nemi hovatartozásuk, életkoruk, szociális helyzetük vagy fogyatékosságuk miatt – kicsi az esélyük arra, hogy rosszul fizető állásuk helyett jobbat találjanak? Milyen eszközökkel lehetne javítani az elhelyezkedési kilátásait annak a 27 millió európai polgárnak, aki jelenleg állás nélkül van? Ha úgy érzi, tudja a választ a fenti kérdések valamelyikére, és van ötlete, elképzelése arról, hogyan lehetne a helyzeten javítani, akkor feltétlenül vegyen részt a második európai szociális innovációs versenypályázaton!
A Diogo Vasconcelos emlékére indított versenypályázat olyan új európai megoldások létrejöttét hivatott ösztönözni, amelyek révén csökkenteni lehet a munkanélküliséget, és elő lehet segíteni, hogy az állástalanság – most és a jövőben is – a lehető legkisebb mértékben éreztesse romboló hatását gazdasági és társadalmi téren. A szociális innováció nemcsak kívánatos cél, hanem megkerülhetetlen feladat is.
A versenypályázat remek lehetőséget kínál azoknak, akik nem szűkölködnek ötletekben, de még nem találtak rá a megfelelő befektetőre. Projektjeik megvalósításában érdemi segítséget tudunk nekik nyújtani a Szociális Innovációs Akadémia keretein belül.
A pályázat három győztesét fejenként 30 000 euró összegű pénzügyi támogatásban részesítjük.
És ez még nem minden! Az első pályázat győztesei hangsúlyozták: a megmérettetésben való részvétel elismerést hozott a számukra, lehetővé tette, hogy díjnyertes ötletüket továbbfejlesszék, végül, de nem utolsósorban pedig megnyitotta az utat azelőtt, hogy az általuk kidolgozott megoldásokkal minél többen élhessenek.
Jelentkezési határidő: 2013 december 11.
A pályázat nyitott minden EU polgár számára.
A pályázati ötletek nincsenek gazdasági ágazathoz kötve.
Pályázatot nyújthatnak be:
- magánszemélyek,
- vállalkozások,
- non-profit szervezetek,
- for-profit szervezetek
Bővebben
Competition stages and timetable
Stage 1: Open call for entries – 12.00.00 (noon, Central European Time) on 11th December 2013 – Deadline for entries
Stage 2: Up to 30 semi-finalists selected – January-February 2014
Stage 3: Mentoring for semi-finalists – Semi-finalists invited to attend the Social Innovation Academy over several days for the development of their ideas – Early March 2014
Stage 4: Call for detailed plans from semi-finalists – 12.00.00 (noon, Central European Time) on 21st March 2014 (to be confirmed on due time) – Deadline for detailed plans
Stage 5: Up to 10 finalists invited at the award ceremony and 3 winners offered a prize of €30,000 May 2014
Stage 6: Follow-up mentoring – June or July 2014 – More support at the Social Innovation Academy
Apply
The application process is simple:
- Read the Terms and Conditions; [336 KB]
- Download the entry form template [278 KB] to read through the questions;
- Read through the questions & answers [452 KB] document;
- Complete and submit the entry form on line by 11 December 2013, at 12:00:00 the latest (noon, Central European Time).
The content of entries will be assessed against the eligibility and judging criteria to select those who are invited to the second phase of the Competition and to the Social Innovation Academy.
Within the first phase of the Competition you are expected to capture judges’ imagination with your vision. The entry form is designed to provide the essence of your idea and the limited word count reflects this.
További cikkek a rovatban
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat