A Honi Művészetért Alapítvány ismét pályázatot hirdet az „Ezüst Ácsceruza Díj”elnyerésére. A díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.
A díjjal „ezüst ácsceruza” emlékplasztika, az adományozást igazoló oklevél és 200.000 Ft pénzjutalom jár.
A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az idén is két díj kerül átadásra.
A Bíráló Bizottság tagjai:
- Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
- Bálin Imre DLA, a Budapesti Építész Kamara elnöke
- Csontos Csaba, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja
- Gerencsér László, az Építéstudományi Egyesület elnöke
- Kassai Ferenc, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke
- Kálmán Ernő DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke
- Dr. Komjáthy Attila építész, a Honi Művészetért Alapítvány alapítója, az alapítvány kuratóriumának alelnöke
- Martinkó József építészetkritikus
- Mélyi József művészettörténész
- Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke
- Torma Tamás újságíró.
Fővédnök: Tolnay Tibor
A díjak átadásának időpontja: 2011. december 1.
Helyszíne: 1093 Budapest, Lónyay u. 29., Gregersen Palota, Díszterem
A díj adományozására javaslatot tehetnek:
- a bizottság tagjai
- magyarországi főiskolák és egyetemek építészeti és építőipari karának oktatói
- építészeti és építőipari lapok szerkesztőségei
- közszolgálati és kereskedelmi televíziók kulturális műsorainak szerkesztőségei
- közszolgálati és kereskedelmi rádiók kulturális műsorainak szerkesztőségei
- Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöksége
- Magyar Újságírók Közössége elnöksége
- kizárólag építészeti és építőipari profillal rendelkező internetes portálok szerkesztőségei
A javaslattevők mindkét tárgykörben megtehetik javaslatukat, de mindegyik tárgyban csak egy javaslatot adhatnak be.
A javaslatnak tartalmaznia kell:
- a javasoltak nevét, elérhetőségeit
- az elismerés alapjául szolgáló tevékenység részletes leírását, hivatkozott publikációk felsorolását
- a javaslattevő nevét, elérhetőségeit, feltüntetve az ajánlattételre jogosult intézmény, folyóirat vagy szervezet nevét
- a javaslathoz mellékelhető minden olyan dokumentum, amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a javaslattevő lényegesnek tart (digitális másolatok esetén javasolt fájlformátumok: .pdf, .mpeg, .mp3)
A beküldött anyagokat sem az alapítvány, sem a Bíráló Bizottság nem őrzi és nem küldi vissza.
A javaslatokat az alábbi címekre várjuk:
Postacím: Alapítvány a Honi Művészetért, 1093 Budapest, Lónyay u. 29.
E-mail: komjathy.gyorgyi@mertek.hu
A feladás határideje: 2011. október 17. éjfél
Kapcsolattartó:
Komjáthyné Pál Györgyi 06/30-839-9998
komjathy.gyorgyi@mertek.hu; dekom@chello.hu
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat