Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal, hangszeres és énekes szólisták részére a Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére. A pályázat szakmai lebonyolítója a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Jelen pályázati felhívás – költségvetés-technikai okok miatt – kivételesen 6 hónapra, 2013 első félévére (január-június) vonatkozik. Az első félévi ösztöndíjat elnyerő pályázók a sikeres félévi beszámolót követően lehetőséget kaphatnak az ösztöndíj második félévi folytatására.
Az ösztöndíj célja: Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges fiatalok pályakezdéséhez.
Pályázhatnak: Az 1982. január 1. után született fiatal hangszeres és énekes szólisták, akik még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot.
Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, az NKA támogatása, stb.) vagy egyéb támogatásban részesül.
Ösztöndíjban részesülhet: 9 fő
Az ösztöndíj időtartama: 6 hónap
Az ösztöndíj bruttó összege: bruttó 100.000 Ft/hó
Az ösztöndíj több személynek megosztva is adományozható.
Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre.
A pályázat nyelve: magyar
Letölthető dokumentum
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
- Adatlap (hiánytalanul kitöltve és aláírva),
- Nyilatkozat (hiánytalanul kitöltve és aláírva),
- Szakmai önéletrajz – aláírva,
- A szakirányú egyetemi diploma másolata,
- A pályázó repertoárjának listája, amely tartalmaz XX. századi és magyar kortárs műveket is
- A pályázó művészeti területén dolgozó két elismert tanár vagy művész ajánlása.
- Részletes munkaterv
(A pályázati adatlap és nyilatkozat a pályázati felhívás része, amely letölthető a www.emmi.gov.hu honlapról, illetve a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. honlapjáról www.filharmoniabp.hu.)
A pályázat benyújtása: A pályázatokat 10 nyomtatott példányban a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. (1054 Budapest, Alkotmány u. 31. I./2.) irodájában kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton.
Felelős munkatárs: Széll Ágnes
Telefon: +36 1 266 1459, e-mail: filharm@hu.inter.net
Beadási határidő: 2013. március 11. (hétfő) 16 óráig
A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:
Széll Ágnes, Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
telefon: +36 1 266 1459, e-mail: filharm@hu.inter.net
Gömöry Judit, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
telefon: +36 1 356 7444/126, e-mail: judit.gomory@alkotomuveszet.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak