Az Erasmus programban részt vevő felsőoktatási intézmények és a Tempus Közalapítvány közösen támogatást nyújthatnak azon felsőoktatásban dolgozó vagy tanuló fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók vagy oktatók számára, akik a 2011/2012-es tanév során Erasmus mobilitásban kívánnak részt venni.
A támogatás célja: Egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális igényekkel rendelkező kiutazók számára az Erasmus programban való részvételre.
Kik pályázhatnak?
Látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, tej- vagy lisztérzékeny, illetve egyéb fogyatékossággal élő vagy a betegség miatt folyamatos orvosi felügyeletre szoruló személyek, ha a betegségük jelentős többletköltségeket okoz a külföldi tartózkodás során.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- A hiánytalanul kitöltött pályázati űrlapot;
- Igazolást az elnyert Erasmus támogatásról;
- A kezelőorvos (háziorvos vagy az illetékes szakorvos) három hónapnál nem régebben kiállított igazolása a fogyatékosságról vagy az adott krónikus betegség fennállásáról. Egy kórházi zárójelentés vagy rendelőintézeti lelet, mely tartalmazza az adott betegség diagnózisát. Erre a leletre vonatkozóan időbeni megkötöttség nincs.
Pályázatok bírálata, döntéshozatal
A pályázatok formai bírálatát a küldő felsőoktatási intézmény végzi, míg orvosi szakvéleményt a Tempus Közalapítvány által felkért független orvosszakértők adnak. Javaslatuk alapján a Kuratórium hoz döntést a pályázatról. A Kuratórium döntése ellen fellebbezések helye nincs.
A támogatás mértéke
- A támogatás összege lehet átalányösszegként a mobilitás megélhetési költségének [az LLP 2011-es Pályázati útmutató 1b (hallgatók) illetve 1a (oktatók, IP-k esetén) táblázatában meghatározott] maximális összegéig kiegészítő jellegű támogatás.
- Illetve speciális esetben ezen felüli fix összegű támogatás, mely nem fedezhető más, például helyi, regionális vagy nemzeti szintű alapok forrásaiból, illetve a maximális megélhetési költségből.
A maximális megélhetési költség feletti fix összegű támogatás tényleges költségek alapján oktatók esetében legfeljebb 2.000 euró lehet, hallgatók esetében nem haladhatja meg az 5.000 eurót. A támogatás kizárólag a pályázatban igényelt költségekre használható fel.
Elszámolás
A támogatásról pénzügyileg az Erasmus beszámoló 7. pontjában számolnak el a felhasználók, míg tartalmi beszámolójukat szabadon fogalmazzák meg rövid esszé formájában.
A pályázat benyújtásának nyári határideje: 2011. július 29.
A pályázat benyújtásának őszi határideje: 2011. november 18.
A pályázatokat magyar nyelven, kizárólag a megadott pályázati űrlapon kérjük benyújtani két példányban a küldő intézmény koordinátorának részére, valamint egy elektronikus verziót az intézményi koordinártor e-mailcímére.
További felvilágosítás kapható az intézményi Erasmus koordinátortól, illetve a Tempus Közalapítványtól (Várterész Flóra, 1/237-1300, flora.varteresz@tpf.hu)
Letölthető dokumentumok
Pályázati űrlap hallgatók részére
Pályázati űrlap oktatók és személyzet részére
Forrás: http://www.tpf.hu/
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat