A pArt12 Designer Geléria fotópályázatot hirdet, elsősorban amatőr fotósok részére a Design Hét Budapest 2014 keretében.
A Galéria Design Hét-hez kapcsolódó programsorozata – 6Art Fesztivál – érzékeinkhez, érzékelésünkhöz kapcsolódó élményeinket kíséri végig 2014. október 6. és 11. között, minden nap más-más programot kínálva a látogató közönségnek. A programok között művészeti és kézműves workshopok, bemutatók szerepelnek, minden nap az érzékelés témaköre köré szervezve, napról-napra más oldalról bemutatva az érzékelésre épülő alkotás örömét.
Ennek keretében hirdetjük meg fotópályázatunkat. Olyan fotókat várunk, melyek témája a látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés vagy a „hatodik érzék” és elsősorban ezek hez kapcsolódó pillanatokat, érzéseket mutatnak be.
A fotósokból, képzőművészekből és a Galéria közösségéhez tartozó alkotókból álló zsűri a nyertes pályázatok kiválasztásánál arra fókuszál majd, hogy olyan élményt jelentő alkotásokat válasszon ki, melyek a technikai megfelelőség és a művészi látásmód mellett elsősorban az érzékelésben rejlő örömöket jelenítik meg leghatásosabban.
Minden kategóriában – látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés és a „hatodik érzék” – 1-1 nyertest hirdetünk, akinek alkotását bemutatjuk a Design Hét Budapest 2014 keretében nyíló mini tárlatunkon, pArt12 Facebook oldalán és – megállapodás esetén – szeretnénk tovább hasznosítani. A kiállítás október végéig megtekinthető Galériánkban.
Az alkotások esetében feltétel, hogy digitális eszközzel készüljenek és örömmel várunk akár mobiltelefoos alkalmazásokka készített képeket is. Örülnénk, ha „természetes”, jelentős utómunka nélküli munkákat kapnánk.
A kép felbontásának alkalmasnak kell lennie 30 x 40 cm-es nagyítás készítésére.
Elsősorban amatőr alkotók munkáit várjuk, de nem kizárt a profik jelentkezése. Egy pályázó minden kategóriában 1-1 munkával pályázhat.
Az alkotásokat 2014. szeptember 30-ig várjuk a part12@part12.hu e-mail címre.
Kérjük a pályázók az e-mailben adják meg telefon és e-mail elérhetőségüket. A pályázat elküldésével az alkotó elfogadja a pályázati kiírásban foglaltakat.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására
2 millió forintos ösztöndíj álmaid megvalósításához
Pályázat megjelenési, bemutatkozási és állandó árusítási lehetőségre magyar tervezők, dizájnerek és iparművészek számára