palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Fresh Art 7. pályázat

A Debreceni Művelődési Központ és a Városok Falvak Szövetsége pályázatot hirdet fiatal képző, ipar és fotóművészek számára.

A pályázat célja: egyrészt bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani fiatal alkotóknak, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segítséget nyújtva ezzel művészi tevékenységükhöz, pályakezdésükhöz. A tárlatra a technikák és stílusok sokszínűségét felvonultató, önálló művészi kifejezésmódot megjelenítő munkákat várunk.

A pályázaton részt vehet: minden 40 évnél nem idősebb, hivatásos (MAOE vagy szövetségi tag) alkotóművész, valamint képző vagy iparművészeti egyetemet végzett, illetve tanulmányait jelenleg ott folytató alkotó. Feltétel továbbá, hogy a pályázó a Városok Falvak Szövetségéhez tartozó valamely településen éljen, vagy ahhoz kötődjön. (varosokfalvak.hu- Balatonfüred, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Cegléd, Debrecen, Derecske, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hortobágy, Kecskemét, Királyhelmec, Kisújszállás, Mikepércs, Nagyecsed, Nagyvárad, Nyíradony, Püspökladány, Sárospatak, Tiszacsege, Tokaj.)

A beérkezett munkákból szakmai zsűri választja ki 2013 júliusában a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában kiállításra kerülő alkotásokat.

Díjazás: A legkiválóbbnak ítélt pályázót egy 2014-ben, Debrecenben, a Belvárosi Galériában megrendezésre kerülő önálló kiállítás lehetőségével díjazzuk. Reményeink szerint a támogatóknak köszönhetően további különdíjakat is tudunk adományozni.

Alkotások az alábbi kategóriákban adhatók be:

  • képzőművészet: festészet (max.100 X 130cm), grafika (max. 70 X 100cm) szobrászat (kisplasztika)
  • iparművészet: textil (100 X 200 cm)-, kerámia-, üveg- és ötvösművészet
  • fotóművészet (max. 50 x70 cm-es képek kerettel)

Pályázati feltételek: 

  • A tárlatra kiállításon eddig nem szerepelt, lehetőleg 2012-nél nem régebben készült munkákat várunk.
  • Az alkotásokat kiállításra kész állapotban (grafikákat keretezve), az adatokat (cím, keletkezés ideje, méret, technika, érték) jól láthatóan feltüntetve, csomagolva vesszük át.
  • Egy alkotó maximum 3 db önálló alkotást adhat be.
  • A méretbeli korlátok betartása.

Jelentkezés: 2013. április 30-ig, a jelentkezési lap (letölthető az alábbi e-mail címről) kitöltésével az alábbi címen: Debreceni Művelődési Központ, 4028 Debrecen, Kossuth u. 1.  Tel.:  52/413-939

e-mail: czarne.szilvi@debrecenimuvkozpont.huwww.debrecenimuvkozpont.hu

A munkák beadásának időpontja: 2013. május 22-23-24. , naponta 10-16 óráig
Helye: Debreceni Művelődési Központ, 4028 Debrecen, Kossuth u. 1.

Amennyiben az alkotás Debrecenbe szállítását nem tudja a pályázó megoldani, azt kérjük, a jelentkezési lapon ne feledje el jelezni, lehetőségeink szerint megpróbálunk segíteni.

Forrás: http://www.debrecenimuvkozpont.hu