
A 24.hu pályázatának célja, olyan fiatal kollégákra való rátalálás, akik később sikeresen integrálódhatnak az ország egyik legnagyobb hírsite-jának szerkesztőségébe.
Az idén kiemelten számítanak a gazdasági, illetve a videós újságírásra fogékony jelentkezőkre, de minden rovat nyitott a programban, azaz a fotózás, a politika, a kultúra, a sport, a tudomány, a techvilág és a szórakozás iránt érdeklődőket egyaránt várják.
Pályázók köre: 30 év alatti fiatalok
Pályázati anyag tartalma:
- Szöveg.
- önéletrajz, amelyben rögzíteni kell, hogy sorrendben a 24.hu melyik két rovatában dolgozna legszívesebben a jelentkező.
- az egykori felsőoktatási intézmény egykori vagy jelenlegi látogatását igazoló dokumentumok,
- továbbá három új, a pályázatra írt cikk. (Korábban megjelent szövegeket nem fogadnak el.) Írott szövegek esetében legalább egy szabadon választott témában és alannyal készült interjú (maximum 10 ezer karakter), egy szabadon választott eseményről készült hírösszefoglalót (maximum 2000 karakter), valamint egy szabadon választott szöveget (riport, tudósítás, publicisztika maximum 7500 karakterben).
- Fontos: a pályázatot jeligével kell ellátni. Tehát: az egyik fájl a jelölt önéletrajza, a másik fájlban pedig ott vannak a szövegek. Ez utóbbiban nem szerepelhet a szerző neve, csakis egy jelige, amelyet az önéletrajzban is szerepeltetni kell.
- Fotó.
- A csomagban ott kell lennie a jelölt önéletrajzának. A jelöltnek küldenie kell egy 20-30 képből álló portfoliót egyedi és sorozatképekkel (küldhető wetransfer-link, honlap, google drive-elérhetőség). A pályázatban szerepelnie kell a pályázati időszakban készült legfeljebb 5-8 képes sorozatnak (bármilyen eseményen készülhetnek a felvételek).
- Videó.
- A csomagban ott kell lennie a jelölt önéletrajzának, valamint a felsőoktatási intézmény egykori vagy jelenlegi látogatását igazoló dokumentumnak. Továbbá egy pályaművet kell benyújtani: új, a pályázatra készült, tetszőleges témában forgatott, maximum 10 perces anyagot. (A pályázatban küldhető további három, korábban bármilyen platformon megjelent, a jelölt közreműködésével készült videó).
A pályázati feltételeknek száz százalékban megfelelő pályázatokat fogadják el.
A gyakornok juttatása
A három hónapos program teljes időtartamában mentor segíti a kiválasztott jelöltek munkáját, fejlődését. A mentorok személye attól függ, hogy a kiválasztottak érdeklődése melyik rovat felé vezeti őket. A gyakornokok juttatást kapnak, melynek összege havi bruttó 150.000 forint 3 hónapon keresztül.
A pályázat beküldési határideje: 2023. szeptember 17.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Pályázat piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára