A Széchenyi 2020 program keretében, megjelent pályázat célja a fiatalok és gazdálkodó szervezetek körében a „GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program a pályakezdők támogatására” című felhívás keretében támogatott program ismertségének minél szélesebb körű elterjesztése és programba történő bevonásuk, a gyakornoki foglakoztatás támogatása a szakképzési centrumokon keresztül.
A felhívás célja, hogy a szakképzési centrumok a program megvalósítása során olyan komplex információs és szakmai tanácsadási tevékenységet végezzenek a gyakornokok, vállalati gyakornoki kapcsolattartók, a gyakornokok foglalkoztatását biztosító gazdálkodó szervezetek számára, amely a gazdálkodó szervezetek igényeihez igazodóan a gyakornokok minél hatékonyabb felkészítését szolgálja a munkahelyi beilleszkedésük érdekében. Jelen program a fiatal munkavállaló gyakornoki programjának teljes időszaka alatt történő követésével, a vállalkozói gyakornoki kapcsolattartók gyakornokokat támogató tevékenységével, valamint a gazdálkodó szervezetek igényeinek, tapasztalatainak a megismerésével és szakképzési centrumok felé történő közvetlen visszacsatolásával egy rugalmas támogató rendszer működtetését és gyakorlati ismeretekkel felvértezett fiatalok vállalkozások felé történő közvetítését valósítja meg.
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,2 milliárd forint.
A felhívás kódszáma: GINOP-5.2.5-16
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1 db.
A projekt területi korlátozása
A felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén megvalósítani tervezett projektre nyújtható be támogatási kérelem. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie.
Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projekt.
Jelen felhívás keretében a szakképzési centrumok konzorciumi formában jogosultak támogatási kérelmet benyújtani.
Letölthető dokumentumok
A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 1. és 2016. március 31. között lehetséges
A felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 1.200.000.000 Ft lehet.
A támogatás mértéke, összege
- Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 1.200.000.000 Ft.
- A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.
A pályázati kiírás és egyéb dokumentumainak elérhetősége: Gyakornoki program – támogató szolgáltatások