palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

H13 inkubációs program – pályázat Start up vállalkozásoknak

Vállalkozói Inkubációs Program a H13-ban. A H13 vállalkozásfejlesztési tevékenységének kiemelt eleme az Inkubációs Program. A bekerülő Start up-ok kedvezményes feltételekkel 1+1 évig használhatják a felszerelt munkaállomásokat, a ház infrastruktúráját, emellett szakmai támogatást kapnak a vállalkozásaik beindításához, vagy meglévő vállalkozásaik továbbfejlesztéséhez. Az inkubációs helyekre pályázati úton, üzleti tervvel lehet jelentkezni.

A pályázatokat 2013. március 15-ig várjuk. (meghosszabbított pályázati határidő)

A H13 kiemelt funkciója, hogy vállalkozásfejlesztési és vállalkozói inkubációs központként infrastruktúrával, szakmai programokkal, és üzleti mentorálással segítse a felsőoktatási intézmények hallgatóinak vállalkozóvá válását, valamint a pályakezdők öngondoskodását. A Központ saját mentorhálózatot működtet annak érdekében, hogy a beköltöző start up-okat minél szélesebb körben és hatékonyabban tudja kiszolgálni.

Az Inkubációs Programban a fiatalok vállalkozóvá nevelése, a vállalkozói létre való felkészítése is fontos szempont. Ennek érdekében építettük az inkubációs tevékenységbe a Life coaching-ot, amely segítséget nyújt a programban résztvevő fiataloknak a kitűzött céljaik eléréséhez.

A Központ inkubált vállalkozásai számára a Mikrohitel Program pályázaton – partnerség a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal -, EU-s pályázati lehetőségeken, valamint kockázati tőkebefektetőkön keresztül biztosítunk forrásszerzési lehetőségeket.

A Központ kiemelt figyelmet fordít a fenntartható fejlődést szolgáló, innovatív vállalkozói ötletek, valamint a társadalmi vállalkozások, szociális zöld gazdasági projektek megvalósításának segítésére.

A H13 Inkubációs Programja ennek jegyében az alábbi részekből épül fel (a pályázat pozitív elbírálása esetén biztosított szolgáltatások):

  • 1+1 éves kedvezményes munkaállomás bérleti lehetőség (bruttó 20 e Ft/hónap/felszerelt munkaállomás)
  • Irodatechnikai szolgáltatások (számítógép, fénymásolás, nyomtatás, fax, internet)
  • A központ szakmai rendezvényein, workshopjain való részvétel lehetősége.
  • Szakmai mentorálás és Life coaching (szakmai felkészítés és ’vállalkozóvá nevelés’ segítése)
  • Mikrohitelezési-, pályázatírási-, üzleti tervezési tanácsadás
  • Szakmai partnerségek elősegítése, üzleti kapcsolatépítés
  • Évente meghirdetésre kerülő innovációs díjon való részvétel lehetősége

A Program időtartama: 1+1 év

Célcsoport: 18 és 35 év közötti fiatalok

A pályázat elbírálása:

A pályázatok elbírálása folyamatosan történik. A benyújtott anyagok pozitív szakmai véleményezését követően személyes interjúra kerül sor.

A kiválasztás során az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

  • a pályázó felkészültsége, valamint személyisége
  • a pályázat tartama, kidolgozottsága
  • az üzleti ötlet életképessége, innovatív mivolta

Forrás: http://h13.hu/