Hajnaltól hajnalig – ez a Liget folyóirat következő tematikus összeállításának hívó kifejezése. Verseket és prózai műveket, tetszőleges formában és hangnemben alkotott, a folyóirat terjedelmi lehetőségeinek figyelembevételével készült írásokat várunk, amelyek bármiként közelíthetik a témát.
Bemutatkozó szerzőktől kizárólag postai úton várjuk a műveket 2012. augusztus 10-ig a Liget szerkesztőségének címére: 1122 Budapest Kissvábhegyi út 4.
Tematikus számunkkal egy időben jelenik meg két korábbi antológiánk, a Verses öröknaptár és a Vigyél át, révészem mintájára készülő, fényről szóló kötetünk. A FÉNYCSÓVA LOBBANT hajnaltól hajnalig ível – ebben a könyvben is versek, festmények és lírai jegyzetek találhatók. Megidézik a hajnali derengést, a reggeli fényeket, az erős déli napsütést, az alkonyt, a hold látványát, a csillagokat – s mindazt, ami a fénnyel, vagy a fény hiányával összefügg: az árnyékot és a fotót, a szivárványt, a délibábot és a lámpát, a sötétséget, s persze a gondolat világosságát meg az ember metafizikai sóvárgását.
Az antológia reprezentatív bemutatóján a közönség a HAJNALTÓL HAJNALIG tematikus összeállítással is megismerkedhet.
Forrás: http://www.liget.org/
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak