Szente Község önkormányzat Határtalan természet című projekje keretében határon átnyúló rajzpályázatot hirdet általános iskolások részére.
Szente Község Önkormányzata rajzpályázatot hirdet „Határtalan természet” jeligével. A verseny eredményhirdetése a HUSK/1101/221/0357 projektünk nyitórendezvényének része lesz, mellyel a természetes környezetünk védelmére kívánjuk felhívni a figyelmet.
A gyurgyalag a 2013-a s év madara. Ráadásul Szente község határában egy különleges fészkelőhelyet találni, ahol több száz madár fészkel. A védendő fajok között a madarak, amelyek a szabadság jelképei is, különleges helyet foglalnak el. A szárnyas világ nagy szerepet játszik minden nép kultúrájában is. A madár ott van az első ember bölcsője felett, énekével gyönyörködtetvén a természet urát, az embert. A népek hitregéi szerint a madár az emberrel egy időben jelentkezik a földön. A népek meséiben és mondáiban ott van a madár…
Ha általános iskolás vagy, akkor keresd meg, és rajzold le nekünk ezt a madarat a határtalan természetben!
Méret: minimum A/4, maximum A/3. (ezek a hagyományos rajzlap méretei)
Technika: nincs kikötés, válassz szabadon technikát! Lehet színes, vagy fekete-fehér, használhatsz pasztellt, zsírkrétát, ceruzát, filctollat, temperát, vagy egyéb festékeket vegyesen. Ragaszthatsz és vághatsz, lehet mozaik is, – a lényeg, hogy egy történethez, meséhez, mondához, legendához kapcsolódjon, amelyben megjelenik MADÁR és a TERMÉSZET is.
Az elbírálásnál nézzük az eredetiséget, a kompozíciót, a technikát és mennyire kapcsolódik az adott történethez.
Kérünk, ne egy képet másolj le egy könyvből, hanem engedd szabadon a képzeletedet és a mese, vagy monda hallatán azt rajzold le, ami benned megelevenedik! Arra vagyunk kíváncsiak, és azt értékeljük, ami a TE Fantáziaországodban született!
Kérünk, hogy a történetet, – amelyhez kapcsolódik a képed – írd le, nyomtasd ki nekünk, vagy küldd el e-mailben a muvhaz@szente.hu címre.
A pályázók maximum 3 pályaművel indulhatnak!
A rajzokat négy korosztályban értékeljük:
- általános iskolás korosztály (1-2. osztály)
- általános iskolás korosztály (3-4. osztály)
- általános iskolás korosztály (5-6. osztály)
- általános iskolás korosztály (7-8. osztály)
Pályaművek beadásának módja:
Postai úton vagy személyesen:
2655 Magyarország, Szente Kossuth út 100. Községi Önkormányzat,
a BORÍTÉKRA ÍRD RÁ NAGY BETŰKKEL: RAJZPÁLYÁZAT
Minden kép hátuljára, írd rá a neved, osztályodat, címed, (ha van) e-mail címed, a kép címét, valamint az iskolád nevét is.
Nem kötelező elem: elektronikus formában, e-mailben elküldheted a képhez kapcsolódó történetet (magyarul).
A képeket a projektünk nyitórendezvényén állítjuk ki, eredményhirdetéssel egybekötve 2013. május 18-án. A nyertes pályázókat e-mail-ben, illetve levélben értesítjük. A pályázó átadja rajzának felhasználási jogát a kiírónak. A képeket egyéb kiállításkor, vagy későbbi családi programjaink szervezésekor kívánjuk felhasználni, valamint a honlapunkra szeretnénk feltölteni. A beküldött pályaművek nem kerülnek megőrzésre, visszaküldésre.
A képek beérkezési határideje: 2013. április 22. (hétfő) délután 15:00.
A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékeli, és az első három helyezettet korosztályonként, valamint egy közönségdíjas alkotást is jutalmazunk kreativitást fejlesztő ajándékok formájában.
A képeket a FaceBook-on is közzétesszük, ahol szavazatai alapján az első helyet megszerzőt is díjazzuk.
További információ: schaf.ibolya@gmail.com, +36/30/9564023
Forrás: http://www.szente.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj