Megjelent a Belügyminiszter 19/2013. (V. 22.) BM rendelete a helyi önkormányzatok és az önkormányzati társulások európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítéséhez nyújtható támogatásáról.
A BM EU Önerő Alap támogatás felhasználási célja: az európai uniós forrásból elnyert támogatáshoz a 2007–2013 programozási időszakra, valamint a Svájci–Magyar Együttműködési Program vonatkozásában a 2007–2017 megvalósítási időszakra meghatározott célok megvalósítása érdekében benyújtott és nyertes önkormányzati fejlesztési célú pályázatokhoz szükséges saját forrás kiegészítéséhez igényelhető támogatás = BM EU Önerő Alap támogatás.
A BM EU Önerő Alap támogatás vissza nem térítendő támogatás, amely a fejlesztés teljes időtartamára vonatkozóan kerül megállapításra.
A BM EU Önerő Alap támogatás pályázatonként a 900 millió forintot nem haladhatja meg.
A pályázatot az ebr42 rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott egy eredeti és egy hitelesített másolati példányának a kincstár pályázó székhelye szerint illetékes területi szervéhez 2013. október 1-jéig lehet postai úton benyújtani.
Letölthető dokumentum
További cikkek a rovatban
Mintaiskola modellprogram pályázat
Bringasztráda program pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat