A Tengerecki Alapítvány pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára.
A Tengerecki Alapítvány által meghirdetett pályázat célja:
- a játékkultúra fejlesztése
- élő társasjátékok használata során szerzett tapasztalatszerzés
- a választott célcsoport számára fél napos program biztosítása.
A Tengerecki Alapítvány e felhívás keretében nem támogat politikai szervezeteket, vagy azok jelöltjeit, párpolitikai akciókat és tevékenységeket.
KIK PÁLYÁZHATNAK?
A pályázatra olyan – Magyarországon vagy az Európai Unió területén bejegyzett – szervezetek, vállalkozások, magánszemélyek pályázhatnak, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek legalább egyikének:
- egyéni vagy társas vállalkozás (e.v., bt, kft, zrt)
- nonprofit szervezetek és intézmények (kivéve a pártokat, köztestületeket, biztosító egyesületeket), amelyek 2015. február 24-e előtt bejegyzésre kerültek.
- közintézmények, OM azonosítószámmal rendelkező oktatási intézmények: óvodák, általános- és középiskolák, felsőoktatási intézmények
Egy szervezet erre a pályázati felhívásra egyszerre csak egy pályázatot nyújthat be, de elutasítás esetén újabb (módosított!) pályázat benyújtására van lehetőség.
MIRE LEHET PÁLYÁZNI?
A Tengerecki Óriás Társas (www.oriastarsas.hu) játékparkja óriás méretű játékokból áll. Jelen pályázat keretében a kapacitás függvényében az alábbi játékok közül két játékra lehet pályázni.
A játékpark elemei: (részletes leírást és képeket a www.oriastarsas.hu oldalon találhat)
- Óriás Vizes Társas (15 nm-es játékpálya, 40 cm-es dobókocka, a játékosok maguk a bábuk)
- Óriás Turista Társas (15 nm-es játékpálya, 40 cm-es dobókocka, a játékosok maguk a bábuk)
- Óriás Űrhajós Társas (15 nm-es játékpálya, 40 cm-es dobókocka, a játékosok maguk a bábuk)
- Óriás Bevásárlós Társas (15 nm-es játékpálya, 40 cm-es dobókocka, a játékosok maguk a bábuk)
- Óriás Golyó Faló (15 nm helyigényű mozgásos csapatjáték)
A játékokhoz akár óvodás vagy iskolás korú gyermekek számára, akár felnőttek számára is tudunk játékszabályt biztosítani. Tehát a játékpark bármely korosztály számára élvezhető.
A játékok elhelyezéséhez szükséges helyigény: játékonként 10-24 nm.
Jelen pályázat során a pályázók a teljes játékpark elemei közül 2 játék (kapacitás függvényében) félnapos (4 óra időtartamú) díjtalan bérletére pályázhatnak.
A tervezett rendezvényt, melyre a Tengerecki Óriás Társasokat a pályázó megpályázza: 2017. január 15. és 2017. április 15. között, hétköznapon kell megvalósítani. Javasoljuk a www.oriastarsas.hu oldalon lévő foglaltsági naptár figyelembe vételét, mivel a foglalt napokra tervezett pályázatok kapacitás hiányában automatikusan elutasításra kerülnek.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE
Pályázatot benyújtani 2017. január 3-tól folyamatosan lehet, legkésőbb 2017. március 15. éjfélig.
A pályázóknak egy minimum 2, maximum 10 A/4 oldal terjedelmű dokumentumot kell 2 nyomtatott példányban benyújtaniuk, papír alapon, postai úton a Tengerecki Alapítvány telephelyére, Tolmácsi Ágnes nevére címezve. (Tolmácsi Ágnes / Tengerecki Alapítvány, 2120 Dunakeszi, Barátság útja 41.) A
pályázati borítékon szerepelnie kell a „Hétköznapi Óriás Társas” jeligének.
A PÁLYÁZATI DOKUMENTUMNAK A KÖVETKEZŐKET KELL TARTALMAZNIA:
- A pályázó szervezet neve, címe (e-mail cím és telefonszám is) és rövid bemutatása.
- A tervezett rendezvény időpontja (vagy lehetséges időpontjai.)
- A tervezett rendezvény időtartama (délelőtt vagy délután).
- A tervezett rendezvény programja.
- A tervezett rendezvény célcsoportja, kik vesznek részt a rendezvényen, kiknek tervezik a programot.
- A várható részvevők száma. (minimum 30 fő)
- Kéri-e a pályázó játékvezető animátorok biztosítását? Hány főt?
- A tervezett program szervezőinek és felelőseinek rövid bemutatása.
- A tervezett program meghívottjai (műsorszámok, fellépők, ha vannak.)
- A várható média megjelenések száma.
- A rendezvényre történő felhívás (kommunikáció) terve (hol hirdetik, hányszor, kiknek).
- A pályázó hiteles aláírása.
- A pályázat benyújtásának dátuma.
A PÁLYÁZATI DOKUMENTUMHOZ MINTÁT MELLÉKELÜNK, AMI FELHASZNÁLHATÓ A PÁLYÁZAT MEGÍRÁSA SORÁN.
ÖNRÉSZ
Jelen pályázat önrészt nem ír elő, azonban a nyertes pályázatok megvalósítása esetén a játékpark szállítási költségét támogatásként a Tengerecki Alapítvány számára a pályázónak meg kell térítenie. Szállítási költségként a Dunakeszi Szent István utca 43. és tervezett rendezvény utcapontos távolsága adja a számítás alapját. (utvonalterv.hu oldalon kiszámítható a km). A költség számítása: km x 300 Ft, de minimum 15.000 Ft. 3 óránál hosszabb menetidő esetén (szintén az utvonalterv.hu oldal adata az irányadó) esetén 2 fő (+ az animátorok) részére szállást biztosítani köteles a pályázó.
A nyertes pályázó számára a Tengerecki Alapítvány animátorokat csak külön térítés ellenében tud biztosítani, aminek költsége 15.000 Ft / animátor. Animátorok helyett helyi pedagógusok, animátorok kezelhetik a játékokat, mely esetben anyagi felelősségvállalási nyilatkozatot kell a pályázónak tennie.
Egyéb pályázati díjat vagy önrészt a pályázat nem ír elő.
Letölthető dokumentum
Hetkoznapi_orias_tarsas_kiiras_jellap
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA
2017. január 3-tól folyamatosan lehet, legkésőbb 2017. március 15. éjfélig, vagy a kapacitások kimerüléséig lehet (amelyik hamarabb bekövetkezik).
2 nyomtatott példányban, postai úton:
Tengerecki Alapítvány / Tolmácsi Ágnes
Dunakeszi / Barátság útja 41. / 2120
További információ:
Tolmácsi Ágnes / info@tengerecki.hu / 06 30 77 33 736
Hétköznapi Óriás Társas pályázat
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére