Hol vannak a roma hősök? A Független Színház Magyarország idén második alkalommal, május 28. és június 3. között rendezi meg a budapesti Studió K Színházban a Roma Hősök Storytelling Fesztivált. A rendezvényen bemutatásra kerülő, roma alkotók által létrehozott produkciókat, műveket keresünk.
Pályázati felhívás roma előadóművészek és írók számára.
A Fesztiválról
Célunk megmutatni a roma előadóművészet értékeit, valamint a világ roma közösségeinek életébe betekintést nyújtani példamutató, személyes történeteken keresztül. Roma hősök számunkra azok a roma származású emberek, akik saját szűkebb-tágabb környezetük kihívásaira reagálva, vagy akár saját magukat legyőzve hoznak meg döntéseket, vállalnak felelősséget, és cselekedeteik által változást hoznak környezetük, illetve saját életükben. Bizonyítják, hogy a roma közösségek tagjai aktív állampolgárokként képesek sorsuk alakítására, nem csupán passzív elszenvedői körülményeiknek. A tavalyi fesztiválon Alina Serban saját életéről, Mihaela Dragan a korai házassággal szembenéző romániai roma asszonyokról, Richard O’Neill a skót travellerek jogaiért síkra szálló Jess Smithről, Dijana Pavlovic a svájci jenisheket célzó népírtás áldozatai közé tartozó Mariella Mehr életéről készült művei kerültek bemutatásra. A darabok részleteiről készült videók elérhetőek itt. A fesztivál kommunikációja révén közel másfél millió európai állampolgár értesült a roma előadóművészet valamint a roma hősök értékeiről. A színdarabok alapján létrejövő oktatási módszertan és workshopok által pedig 200 fiatal szerzett ismereteket ezekről a témákról és fogalmazta meg további roma hősök történeteit. A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan idén is célunk színvonalas produkciókon keresztül tovább öregbíteni a roma előadóművészet hírnevét, felhívva a figyelmet a roma közösségek kihívásaira és a roma emberek példamutató szerepvállalására. A produkciók videós feldolgozása és szövegrészletei szintén részévé válnak a bővülő oktatási módszertannak, amely további fiatalok informálását, érzékenyítését és aktivitását fogja elősegíteni.
Milyen alkotásokat várunk?
- Roma alkotók által létrehozott;
- 30-90 percben színpadi produkció keretében bemutatható;
- legfeljebb két fő előadó részvételével megvalósuló;
- roma közösségek életét, kihívásait bemutató;
- roma hősök aktív szerepvállalását bemutató;
- történetmesélő előadásokat, illetve előadások alapjául szolgáló írásos műveket.
Mit kínálunk a kiválasztott alkotók számára?
- Szakmai bemutatkozást és kapcsolatépítést a világ egyetlen roma storytelling fesztiválján
- A produkciók technikai támogatását, színpadi próba lehetőségét.
- Jelentős médiamegjelenést
- Professzionális videófelvételeket és fotókat az előadások részleteiről, amelyeket az alkotók a jövőben használni tudnak
- Az alkotások angol és magyar nyelvű fordításait – amennyiben ezek még nem állnak rendelkezésre.
- Írásos művekkel történő pályázás esetén az anyagok színpadi feldolgozását és bemutatását.
- Részvételhez kapcsolódó utazás, szállás és étkezés biztosítását
- Alkotásonként legalább 100.000 Ft előkészítési és fellépti díjat előadások, valamint legalább 165.000 Ft jogdíjat előadások és írásos művek esetén.
A pályázatoknak tartalmazniuk kell:
- Kitöltött jelentkezési lapot – benne az műben bemutatott történetnek, annak kontextusának 3000-8000 karakter hosszú bemutatását angol illetve magyar nyelven.
- Előadás/mű teljes szövegét eredeti nyelven
- Jogtulajdonosok hozzájáruló nyilatkozatát, hogy az előadás/mű bemutatásra és videós rögzítésre kerülhet a fesztiválon, illetve az az előadás/mű videós felvételének és szövegének legfeljebb 40%-a oktatási módszertan részévé válhasson, a Független Színház oktatási tevékenységében felhasználásra kerülhessen.
- Előadások esetén – 3 jó minőségű fotót, illetve legalább 3 perces videórészletet az előadásról.
- Minden pályázó vállalja, hogy kiválasztás esetén részt vesz a fesztiválon, az előadást megvalósítja (írásos művekkel történő pályázat esetén megtekinti a művéből készült feldolgozást), illetve részt vesz a bemutatóhoz kapcsolódó közönségtalálkozón.
Letölthető dokumentum
Roma_Hosok_Fesztival_palyazati kiiras es adatlap
Jelentkezési határidő: 2018. február 28. A pályázati anyagokat és felmerülő kérdéseket a szinhaz@fuggetlenszinhaz.hu email címre várjuk.
Kiválasztás folyamata
A kiválasztás során az 1-es pontban rögzített szempontok lesznek meghatározóak.
A kiválasztás során előnyt élveznek
- Színházszakmai szempontból professzionális alkotások
- Kevéssé ismert hősöket, társadalmi kontextusokat bemutató művek
- Történetmesélés szempontjából újszerű műfajokban létrejött alkotások
- Új produkciók
- A beérkezett pályázatokat a Független Színház Magyarország munkatársai külső szakértő bevonásával bírálják el a fenti szempontok és a rendelkezésre álló kapacitások figyelembevételével.
Kiválasztásra legfeljebb 8 előadás/írásos mű kerülhet.
A nyerteseket 2018. március 20-ig értesítjük, akikkel március végéig szerződés megkötésére kerül sor. Ezután az április-májusi időszakban a fesztiválon való részvétel, valamint az anyag fordítása, a bemutatók előkészítése következik.
A pályázatra beérkező anyagokat bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk tovább az alkotók, pályázók írásos hozzájárulása nélkül.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat