A pályázat célja megragadni a pillanatot, olyan módon, ami a természet megújulását és a tavaszt szimbolizálja.
A pályázaton virágzó cseresznyefa, virágos cseresznyefa ág, vagy cseresznyevirág digitálisan készült fotójával lehet részt venni.
Pályázatunk nyitott nemtől és kortól függetlenül mindenki részére, részt vehetnek amatőr és profi fotósok is egyaránt.
Pályázati feltételek:
- Pályaműnek 2010-ben készült és más pályázaton még nem szerepelt fotókat várunk.
- Egy pályázó maximum 5 egyedi képpel, vagy 1 sorozattal pályázhat, ami szintén nem haladja meg az 5 darabot. Feltölthető max. méret: 3072×2304
- A beadási határidő 2010. május 15. A határidő lejárta után érkező pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe.
- A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok bemutatásával (kiállításával) okozott személyi és szerzői jogsértésnél a felelősség a beadó pályázót terheli.
- A pornográf, gyűlöletkeltésre alkalmas, vagy személyek vallási meggyőződését sértő képeket a zsűri automatikusan kizárja!
- A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeit térítésmentesen felhasználja
- A díjazott képek kiállításra kerülnek a 7. Alpok-Adria Karate Kupán Szombathelyen az Aréna Savariában 2010.május 29-n szombaton. A díjakat a rendezvényen fogják átadni a szervezők a weblapon megjelölt időpontban.
- Szavazni 2010. május 23. éjfélig lehet a weblapon.
- Díjazás két kategóriában lesz:
- A weblap szavazatai alapján 1-2-3. díj
- A szervezők zsűrijének döntése alapján 1-2-3. díj
- A díjazottak emlékérmet és oklevelet kapnak.
A díjazott és zsűrizett képek megtekinthetőek lesznek a honlapon 2010. augusztus 31.-ig.
Képek feltöltése: A honlap Galériájában található „Sakura fotópályázat” mappába tölthetők fel a pályaművek. A feltöltés regisztrációhoz kötött, melyet a főoldalon a „Bejelentkezés” menüpontnál a „Register” linkre kattintva lehet megtenni.
Szavazás: A szavazás regisztrációhoz kötött, melyet a főoldalon a „Bejelentkezés” menüpontnál a „Register” linkre kattintva lehet megtenni.
A képeket 1-től 5-ig lehet értékelni, az alattuk lévő csillagok segítségével. Egy képre csak egy szavazat leadása lehetséges.
Forrás: http://www.sakurakarate.hu/
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat nemzetközi fotográfiai fesztiválra
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat
A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
Vállfa Feszt – Pályázat
Baromfi állatjóléti támogatás
MOHÁCS 500 logó és kisarculat pályázat
Utazási támogatás álláskeresők részére