Az Észak-Alföldi Regionális Ifjúsági Tanács megbízásából az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (ESZA Nonprofit Kft.) az 1995. évi LXIV. törvény, a 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet, valamint a szociális és munkaügyi miniszter 7/2009. (III. 18.) SZMM rendelete alapján pályázatot hirdet 13-29 éves fiatalok közösségeinek építését, megerősödését szolgáló programok, programsorozatok támogatására.
A pályázat célja: Olyan, a fiatalok kezdeményezésén alapuló, és/vagy a fiatalok aktív bevonásával megvalósuló, értékteremtő, értékközvetítő, kreatív, innovatív programok/programsorozatok támogatása, melyek közvetlenül járulnak hozzá a fiatalok közösséggé válásához és/vagy annak megerősödéséhez, és segítik helyi szintű beágyazódásukat.
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 6 226 000 Ft, továbbá a pályázat értékeléséig befolyó bevételek.
A pályázat benyújtási határideje: 2010. január 15. 24:00 óra
A pályázók köre: Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi, az észak-alföldi régióban székhellyel rendelkező szervezetek nyújthatnak be pályázatot:
1. társadalmi szervezetek (kivéve pártok, pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek); amelyek a pályázatkezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben, továbbiakban: EPER) regisztráltak a Pályázati Útmutató 6.2 pontja szerint.
A pályázás részletes feltételeit, így a támogatható szervezetek körét, a támogatás formáját és mértékét, a pályázat benyújtásával kapcsolatos információkat stb. a pályázati felhívás és a pályázati útmutató tartalmazza.
Részletes pályázati kiírás megtekintése >>
További információk: A pályázati kiírás elektronikus úton letölthető a www.szmm.gov.hu, www.mobilitas.hu és www.esza.hu honlapokról.
A pályázattal kapcsolatban további információkat az (1) 273-4250 telefonszámon, valamint a hazaitamogatas@esza.hu e-mail címen is kaphatnak a pályázók ügyfélszolgálatunktól.
- hétfőnként és szerdánként 9 és 17 óra,
- keddenként és csütörtökönként 9 és 16 óra,
- péntekenként 9 és 14 óra között.
A pályázatok tartalmi és szakmai kérdéseivel kapcsolatban a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda (4024 Debrecen, Piac u. 26/a. tel: 52/530-025) nyújt segítséget.
Internetes pályázás: A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a Pályázatkezelő internetes pályázatkezelő rendszerén keresztül a regisztrációs eljárást követően.
További információk az internetes pályázáshoz >>
Forrás: SZMM
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat sportegyesületek számára