Igazolt hiányzás táborozási pályázat iskolai csoportok részére.
A pályázat célja: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a Nemzeti Táboroztatás keretében Erzsébet-tábor pályázatot hirdet. A pályázattal elnyerhető támogatást az Alapítvány üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
Pályázók köre: Alapfokú közoktatási intézmények.
Kedvezményezettek köre: A pályázó alapfokú közoktatási intézmények tanulói.
A támogatás tartalma:
Az Alapítvány teljes körű ellátást biztosító táborozási szolgáltatás igénybevételéhez nyújt támogatást az Erzsébet-tábor turnusának időtartamára. A turnusok időtartama 6 nap, 5 éjszaka (vasárnap délelőtti érkezéssel és pénteki, reggelit követő távozással).
A jelen pályázat keretében az Alapítvány által nyújtott névre szóló támogatást a pályázó csak a jelen pályázatban meghatározott táborhely(ek)en és turnus(ok)ban veheti igénybe.
A tábor önrésze gyermekenként 2000 Ft, azaz kettőezer forint, ha a pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét
Az ennél magasabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkező – vagy jövedelemnyilatkozatot tenni nem kívánó – pályázó esetén a tábor önrésze gyermekenként 10 000 Ft, azaz tízezer forint.
Az Alapítvány a kísérőnek a táborozás alatt szállást és ellátást nyújt, valamint a táboroztatást követően 10 000,- Ft, azaz tízezer forint értékben Étkezési Erzsébetutalványt biztosít. A tábor önrésze kísérőnként 2000 Ft, azaz kettőezer forint.
Letölthető dokumentum
Pályázati kiírás
Kapcsolat:
Pályázatok beadása, tájékoztatás, szállásfoglalás, foglalás módosítása
Az alábbi elérhetőségeken az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatairól, az Erzsébet-tábor pályázatairól, a Tavaszi kirándulás, valamint az Őszi kirándulás pályázatokról kaphatnak felvilágosítást telefonon, e-mailben vagy személyesen. Munkatársaink készséggel adnak tájékoztatást a pályázás menetéről, vagy nyújtanak segítséget szükség esetén a pályázásban is.
Telefonos ügyintézés
A telefonos ügyfélszolgálat munkanapokon 8 és 16 óra között fogadja hívásaikat.
Telefon: 06 1 371 3242
E-mailes ügyintézés
E-mail: ugyfelszolgalat@erzsebetprogram.hu
Személyes ügyintézés
Erzsébet-program Ügyfélszolgálati Iroda
Budapest, VI. kerület, Podmaniczky utca 43., bejárat a Vörösmarty utca felől
Nyitva tartás:
Hétfő, kedd, csütörtök: 8.00 – 14.00 óráig
Szerda: 12.00 – 18.00 óráig
Péntek: 8.00 – 12.00 óráig
A pályáztató honlapja: http://erzsebetprogram.hu
Pályázatok beadási határideje: 2015. március 20.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat