„IGAZOLT HIÁNYZÁS” – Táborozási pályázat iskolai csoportok számára.
Pályázók köre: Alapfokú oktatási intézmények.
Kedvezményezettek köre: A pályázó oktatási intézmények tanulói.
Általános pályázati feltételek:
Pályázni a www.erzsebetprogram.hu honlapon található elektronikus pályázati adatlap kitöltésével lehet.
Pályázni a www.erzsebetprogram.hu honlapon található elektronikus pályázati adatlap kitöltésével lehet.
A támogatás elnyerésére vonatkozó feltételek a pályázati keretösszeg, valamint a táborok férőhelyeinek kimerüléséig, de legfeljebb 2013. április 8-ig állnak fenn.
A pályázó intézmények 10 fős gyermekcsoportokkal pályázhatnak.
A csoport tagjai 3-8. osztályos, de 2013. augusztus 31-ig 15. életévüket be nem töltött tanulók lehetnek.
A pályázat keretében egy adatlapon legfeljebb öt csoportra nyújtható be pályázat, de egy intézmény ennél több pályázatot is beadhat.
A kötelező mellékleteket kizárólag a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által megadott, a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványokon lehet benyújtani. A mellékleteket digitalizált formában kell feltölteni, a pályázati adatlap kitöltésével egyidejűleg, .jpg formátumban, dokumentumonként legfeljebb 1 MB méretben.
Ugyanazon kedvezményezett (gyermek) csak egy általános pályázat keretében juthat az Alapítvány által biztosított támogatáshoz;
A tízfős gyermekcsoportok mellé 1 fő felnőtt kísérőt kell biztosítani. A pályázaton való részvétellel a kísérők vállalják, hogy a kedvezményezett csoport kísérőiként kizárólagosan látják el a gyermekek felügyeletét, illetve segítik a tábori programokon való részvételüket, valamint folyamatosan együttműködnek a tábor vezetésével.
Amennyiben egy csoportban legalább 5 fő sajátos nevelési igényű gyermek kerül regisztrálásra, úgy a csoportot 2 felnőtt kísérheti. Ugyanaz a kísérő – eltérő időpontban – több csoporttal is pályázhat.
A pályázat benyújtását követően a pályázók egy visszaigazoló e-mailt kapnak. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválni a pályázatot, legkésőbb 2013. április 8. éjfélig. A nem aktivált pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.
A pályázó a pályázat aktiválását követően pályázati azonosító számot kap.
A hibásan, hiányosan vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött és/vagy kötelező mellékletek nélküli, illetve határidő után beérkezett pályázatok érvénytelenek.
Az érvénytelenül beadott pályázatok hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
Az adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
A pályázatokat az Alapítvány folyamatosan, a beérkezés sorrendjében bírálja e A pályázati kiírásban foglalt feltételeknek való maradéktalan megfelelés esetén a pályázatok automatikusan kedvező elbírálásban részesülnek. A pályázatok elbírálására 2013. április 15-ig kerül sor. A pályázók az elbírálást követően a pályázati adatlapon rögzített elérhetőségeken kapnak e-mailben értesítést az eredményről, legkésőbb 2013. április 15-ig.
A pályázó vállalja a tábor helyszínére történő utazás megszervezését, annak költségeivel együtt.
A pályázatban részt vevő gyermekeknek TAJ-kártyájukat, valamint a gyermek egészségi állapotáról szóló, a táborozás megkezdését megelőző négy napnál nem régebbi, a törvényes képviselő által aláírt nyilatkozatot magukkal kell vinniük a táborozásra.
Támogatás tartalma:
Az Alapítvány teljes körű ellátást biztosító táborozási szolgáltatás igénybevételéhez nyújt támogatást az Erzsébet-tábor turnusának időtartamára. A turnusok időtartama 6 nap, azaz 5 éjszaka (hétfő délelőtti érkezéssel és szombati, reggeli utáni távozással). Az Alapítvány a támogatást névre szóló táborozási szolgáltatás formájában, állami tulajdonban lévő Erzsébet Táborokban biztosítja.
A tábor önrésze gyermekenként 2000,- Ft, azaz Kettőezer forint, ha a pályázó tanuló családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét.
Az e fölötti jövedelemmel rendelkező – vagy jövedelemnyilatkozatot tenni nem kívánó – pályázó tanulók esetén a tábor önrésze gyermekenként 10.000,- Ft, azaz Tízezer forint.
Az Erzsébet-tábor a kísérőnek a táborozás alatt szállást és ellátást nyújt, valamint a táboroztatást követően 10.000,- Ft, azaz Tízezer forint értékben Erzsébet-utalványt biztosít. A tábor önrésze kísérőnként 2.000,- Ft, azaz Kettőezer forint.
A pályázat önrésze a támogatott helyett szabadon átvállalható. Az önrész csoportos befizetéséről a pályázó intézménynek kell gondoskodni. Az önrészt legkésőbb 2013. május 10-ig egy összegben, a benyújtáskor kapott pályázati azonosító számot feltüntetve kell átutalni az Alapítvány alábbi bankszámlaszámára:
OTP Bank 11794008-20541073
Amennyiben a nyertes pályázó nem veszi igénybe a táborozási szolgáltatást, az önrész nem kerül visszafizetésre. Indokolt esetben az Alapítvány lehetőséget biztosít a kedvezményezett személy cseréjére.
A pályázat benyújtásának kötelező melléklete:
A pályázó szervezet (iskola) vezetője/képviselője büntetőjogi felelősséggel nyilatkozik a következőkről:
– a résztvevő gyermekek életkoráról és tanulói jogviszonyáról,
– arról, hogy a táborozásra szervezett csoportot vezető kísérő az oktatási intézmény alkalmazásában áll.
A táborozó gyermek szülője/gondviselője – kedvezményes, 2.000,- Ft, azaz Kettőezer forint önrész esetén – nyilatkozik arról, hogy a tanuló családjában mekkora az egy főre eső havi jövedelem. A törvényes képviselő által aláírt nyilatkozatokat a pályázó intézmény gyűjti össze, és tárolja.
Tájékoztatás: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program népszerűsítése érdekében a táborhelyszíneken kép- és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat, melyet reklámcélokra felhasználhat.
További információ
Amennyiben további kérdése van, kérjük, forduljon telefonos ügyfélszolgálatunkhoz, munkanapokon 8 és 16 óra között az alábbi elérhetőségen: 06 1 371 32 42
Forrás: http://erzsebetprogram.hu
További cikkek a rovatban
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat