Az INNOversitas egy országos egyetemközi projektverseny melynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a vállalkozások indítása iránt érdeklődő egyetemi és főiskolai hallgatók számára ötleteik, projektjeik megmérettetésére, vállalkozási és technológiai oldalról egyaránt. Olyan 2-5 fős csapatokat várunk, akik elég motiváltak és elkötelezettek, hogy projektjükből akár valódi vállalkozást hozzanak létre és működtessenek a későbbiekben.
Az INNOversitas alkalmával nemcsak megmérettethetitek magatokat, hanem hozzájuthattok olyan lehetőségekhez, ami cégetek elindításához szükséges, például egy sikeres vállalkozó mentor támogatása vagy induló tőkebefektetés.
Idén a verseny három fordulóból fog állni, melynek lebonyolítása a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék, a European Entrepreneurship Foundation, a Colabs és a BME Management Szakkollégium együttműködésével valósul meg.
Első körben egy online jelentkezés form kitöltését várjuk a jelentkezőktől, ahol a csapat bemutatkozása után a vállalkozási ötletre vonatkozó kérdéseket kell megválaszolni. A kitöltés során a projekt fázisára, a megoldandó problémára, a javasolt megoldásra, a tervezett piacra lépésre és a versenytársakra vonatkoznak a kérdések, amelyeket lényegre törően kell kifejteni.
A jelentkezési form kitöltésének határideje: 2013. Március 24.
Jelentkezési form: szakmarathon.startupbooster.hu (útmutató a regisztrációhoz)
Az online jelentkezés alapján a csapatok az elődöntőbe jutnak, ahol az elő zsűri előtt 5 percben prezentálják a projektet. Az elődöntő célja elsősorban egy intenzív feedback folyamat a bekerült csapatok számára, ahol a zsűri részletekig elmélyed a projektben és elkezdi felkészíteni a csapatokat a döntőre.
Az elődöntő időpontja: Április 11.
Helyszín: BME IB 110
Az elődöntő után a zsűri kiválasztja a döntőbe jutott csapatokat, amelyek egy networking esemény keretin belül (Mentor Mixer) megismerkednek a potenciális mentorokkal, amely olyan sikeres vállalkozókból áll, akiknek célja támogatni a vállalkozó szellemű fiatalokat. A nap végére kialakult kapcsolatok alapján minden csapat mentort kap, aki segíti őket a döntőre való felkészülésben.
A Mentor Mixer időpontja: Április 12.
Helyszín: BME IB 110
A csapatok egy hétig dolgozhatnak és készülhetnek még a mentorok támogatásával a döntőre, ahol egy 5 fős zsűri előtt prezentálják az ötletüket. A nyilvános és az egyetemisták körében hirdetett eseményen az értékeléseket végző zsűriben ülnek:
- Technológiai vállalkozók, akik sikeresen felépítették, esetleg értékesítették is már cégeiket nemzetközi szereplőknek.
- Korai fázisú befektetők, akik tőkebefektetésre alkalmas lehetőségeket keresnek.
- Műszaki szakemberek, akik technológiai oldalról adnak visszajelzést.
- Designerek, akik a tetszetős kivitelt veszik górcső alá.
A döntő időpontja: Április 19.
Helyszín: BME IB 110
A verseny során a projektek értékelése az alábbi szempontok alapján fog történni.
- Piaci lehetőség
- Teljes koncepció
- Piaci verseny
- Termék kivitelezés
- Technológiai kivitelezés
- Üzleti kivitelezés
- Team
- Üzleti modell
- Design
Forrás: http://www.szakmarathon.hu/innoversitas
Kapcsolódás eseményhez: https://www.facebook.com/events/155877504572171/
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj