Az Invitech InnoMax Díj-ra civil szervezetek innovatív projektötleteit várják fenntarthatóság, oktatás, köznevelés, egészségügy és felzárkóztatás, esélyegyenlőség témakörökben.
Az Invitech Zrt., mint az Invitel Zrt. vállalati üzletágának jogutóda, 2018-ben kilencedik alkalommal, megújult formában hirdeti meg az InnoMax pályázatot – a Magyar Adományozói Fórum (MAF) közreműködésével – az alábbi feltételekkel.
Az Invitech fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson azoknak a civil és nonprofit szervezeteknek, amelyek saját, információtechnológiai eszközöket felhasználó, innovatív fejlesztési projektjeikhez, újításaikhoz keresnek támogatót az alábbi témakörökben:
- Fenntarthatóság: Olyan szervezetek pályaműveit várjuk, melyek a megvalósítani tervezett projektjeikkel a fenntarthatósághoz illetve az élhető környezet megőrzéséhez valamilyen infokommunikációs megoldást felhasználva járulnak hozzá.
- Oktatás, köznevelés: Ebben a kategóriában elsősorban olyan pályaműveket várunk, melyek célja valamilyen infokommunikációs megoldást felhasználva a nevelés színvonalának növelése, akár a közoktatásban, akár annak keretein kívül.
- Egészségügy: Ebben a kategóriában a kórházi, vagy más téren megvalósuló betegellátás minőségének jobbítását, hatékonyabbá tételét, továbbá az egészségvédelem és a megelőzés előmozdítását célzó pályaműveket várunk, melyek infokommunikációs megoldást felhasználva valósulnak meg.
- Felzárkóztatás, esélyegyenlőség: Olyan pályaműveket várunk, melyek megvalósulásával a társadalmi és gazdasági fejlődéssel lépést kevésbé tartani képes rétegek, közösségek számára nyílik meg a felzárkózás esélye. A tervezett projekteknek az infokommunikációs eszközök alkalmazásával javítaniuk kell az esélyegyenlőség feltételeit, csökkenteniük a használati és hozzáférési megosztottságot, illetve segíteni a digitális felzárkóztatást.
A felhívásra tehát a fent megadott 4 témakörben olyan projektötletek megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva valamilyen társadalmi, közösségi és/vagy ökológiai célt szolgálnak, társadalmilag és/vagy környezetileg hasznosak. Elvárás, hogy a pályázat megvalósulása révén az infokommunikációs (vagy technológiai) eszközök alkalmazásával javuljon a célcsoport és a közösség életminősége vagy a pályázó szervezet működési hatékonysága (céljának elérése érdekében) vagy az ökológiai környezet minősége valamilyen eredeti, innovatív ötlet, terv végrehajtása által.
Kik pályázhatnak?
A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek (az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek). Jelentkezhetnek továbbá magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k is.
Feltétel, hogy a pályázó szervezetek bejegyzett székhelye Magyarországon legyen.
Jogi forma szerint pályázók lehetnek
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott azon civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek;
- a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott egyesületek és alapítványok (ide nem értve a közalapítványokat), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek;
- a 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek, profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel.
- a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van), bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek.
Egy szervezet maximum egy pályázatot nyújthat be. Az a szervezet, melynek jelenleg folyamatban lévő, le nem zárt támogatása fut az Invitech-nél (vagy jogelődjénél az Invitel Zrt-nél) nem nyújthat be pályázatot.
A projektek által elnyerhető támogatás
A rendelkezésre álló keret: 2 500 000 Ft.
Az elnyerhető összeg legfeljebb 500 000 Ft.
Magyarországon 5 pályázat lesz támogatva, melyek között a támogatási keret egyenlő arányban oszlik meg.
Az elnyert díj összege a nyertes szervezet által választható módon pénzbeli támogatás formájában, vagy az Invitech által nyújtott szolgáltatás formájában vehető igénybe. Az Invitech által nyújtott megoldások köréről az alábbi elérhetőségen lehet további tájékoztatást kapni: www.invitech.hu
A pályázatok benyújtási határideje: 2019. január 11-ig (12:00)
A pályázati projekt futamideje: 2019. április 1. – 2019. december 31.
Az Invitech Zrt. a támogatottak részére az alábbiakat is felkínálja:
- megkapja az „Innomax Díj” emlékplakettjét;
- korlátlan ideig jogosult az „Innomax Díj” cím viselésére és annak feltüntetésére;
- megjelenik a Díj ünnepélyes átadásán ahol a sajtó képviselőivel is lehetősége lesz találkozni;
- neve és rövid bemutatása megjelenik az Invitech üzleti megoldásaival kapcsolatos kiadványaiban, honlapján, sajtócikkeiben, illetve egyéb kommunikációs anyagaiban.
- Elszámolható költségek
Minden, a projekt végrehajtásához indokolt, arányos mértékű és szükséges közvetlen költség elszámolható, amelyek a támogatott szervezetnél merülnek fel, az alábbiak szerint: - szükségesek a projekt végrehajtásához;
- szerepelnek a pályázatban beadott projekt költségvetésben;
- a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés, a számlázás és a kifizetés is a projekt futamideje alatt történik);
- azonosíthatók és ellenőrizhetők, a projekt megvalósítója számviteli nyilvántartásában elszámolt költségek;
- észszerűek, indokoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás feltételeinek, különösen a hatékonyság és gazdaságosság feltételének;
- megfelelnek a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak;
- számlákkal és bizonylatokkal, vagy azokkal egyenértékű könyvelési dokumentumokkal vannak alátámasztva.
A fentiek szerint különösen az alábbi költségek támogathatóak:
- a projektben résztvevő alkalmazottak bér- és járulékköltsége (a foglalkoztatás teljes költsége elszámolható, függetlenül attól, hogy munkaviszonyról, megbízási szerződésről vagy számlás vállalkozóról van szó);
- a projektben résztvevő alkalmazottak és egyéb résztvevők (például önkéntesek, résztvevők) utazási költségei és napidíja (megadva az utazás célját, módját és távolságát) irányadó számviteli szabályok szerint;
- a projekthez szükséges (új vagy használt) berendezések és kellékek kölcsönzése vagy vásárlása;
- szolgáltatások költségei, ideértve a rendezvényeket, nyomtatás és kiadvány költségeket, honlap és egyéb technikai fejlesztés és egyéb szolgáltatások költségeit;
- pályázó szervezet általános működési költségei, a projekt méretéhez arányos mértékben (könyvelés, irodabérlet, takarítási, karbantartási költségek, közműdíjak, telefon, internet, posta stb.).
Az értékelés folyamata
1) A pályázatok formai és jogi-adminisztratív előszűrésen mennek át, amit a közreműködő munkatársai végeznek el, a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül.
Az előszűrés során a közreműködők az alábbi szempontokat vizsgálják:
- a pályázat a megadott határidőn belül érkezett be;
- a pályázó szervezet jogi formája megfelel a feltételeknek;
- a pályázó szervezet székhelye Magyarországon van;
- a pályázó szervezet maximum egy pályázatot nyújtott be;
- a pályázat ütemterve a megadott keretek között marad;
- a pályázat megfelel a pályázati program általános célkitűzéseinek és elveinek (a 4 fő témakör valamelyikében infokommunikációs megoldásokat alkalmaz).
- Szükség esetén a közreműködő e-mailen keresztül további tisztázó kérdéseket tehet fel, melyekre a pályázónak 5 munkanapon belül kell válaszolnia. Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat – a hiányosság természetétől függően – elutasításra kerül.
- A pályázó szervezet, illetve a projekt a fent részletezett formai és jogi/adminisztratív szempontoknak való meg nem felelése esetében kizárásra kerül, amiről a közreműködő munkatársai a pályázati határidő lezárását követő 15 munkanapon belül értesítik a pályázót.
A pályázat értékelése a jogi-adminisztratív szűrésen való megfelelés után az alábbiak szerint folytatódik:
2) Minden pályázatot kettő független értékelő önállóan pontoz, és szövegesen is értékel az alábbi szempontok mentén, 0-3 pontig terjedő skálán:
- Olyan társadalmi problémákra kíván-e választ adni a pályázó, melyek megoldásában az infokommunikáció kiemelt szerepet játszik/játszhat?
- Milyen mértékű a projekt/fejlesztés társadalmi hasznossága, és összhangja a pályázati felhívás célkitűzéseivel és a célcsoport(ok) szükségleteivel?
- Mennyiben újszerű a projektben megfogalmazott fejlesztési ötlet?
- A pályázó szervezet eddigi tevékenysége és tapasztalatai alapján képes lesz-e a tervezett projekt megfelelő minőségű lebonyolítására?
- Mennyire kidolgozott a tevékenységek bemutatása, mennyire képeznek a tevékenységek és módszerek kerek egészet?
- Várható-e az eredmények, hatások fennmaradása és további hasznosulása a projekt vége után?
- A tervezett költségvetés reális és a tevékenységekkel alátámasztott-e?
- Az értékelők javaslatot tesznek az Invitech részére a pályázat támogatására vagy elutasítására valamint a pályázatok rangsorára. Az értékelés 2019. január 31-ig zajlik le. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan.
- A kérdéseket a közreműködő munkatársa küldi ki e-mailen a pályázónak. Az e-mailben megjelölik a válaszadás határidejét is – ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.
3) Az értékelők által adott pontszámok alapján tett javaslatokat és felállított rangsort az Invitech munkatársai vizsgálják felül, és döntik el 2019. február 15-ig az 5 végleges támogatott névsorát. Adott esetben az Invitech a kiválasztott pályázók képviselőjét egy személyes beszélgetésre is meghívja. Az Invitech munkatársai az 5 végleges támogatottat és további 5 pályázó szervezetet, azaz összesen a 10 legjobbnak ítélt szervezetet közönség szavazásra is bocsátanak.
4) A közönség szavazás február 18. – március 8. között kerül meghirdetésre az Invitech Facebook oldalán. A szavazás nyertese az Innomax Díj közönségszavazat birtokosává válik, valamint 5 óra szakmai konzultációt, mentorálást kap térítésmentesen az Invitechtől.
5) Az Invitech a végleges döntést és a támogatottak névsorát 2019. márciusában díjátadó gálán hirdeti ki, melyre előzetesen minden pályázó meghívást kap.
A támogatás igénybevételének feltételei:
- kizárólag a nyertes szervezet veheti igénybe a támogatást, az harmadik félre nem ruházható át;
- a támogatás átadására a nyertesekkel kötött, a pályázatban megvalósítandó projektötletet támogató adományozási szerződés keretében kerül sor.
A szerződéskötés menete:
A támogatási szerződések megkötésére a nyertesek nyilvános bejelentését követően kerül sor.
A szerződés mellékleteként az alábbi dokumentumokat kell csatolni:
- a szervezetet létesítő alapító okirat (alapszabály vagy alapító okirat);
- a bejegyzést igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat;
- az elnökség/kuratóriumi tagok névsora;
- bankszámlaszámot és a banki aláírást igazoló banki aláírás-bejelentő karton másolata.
- Amennyiben a nyertes szervezet közhasznú, a kapott adományról adózási célra igazolást köteles kiállítani az Invitech részére a szerződésben részletezendők szerint.
A kifizetések ütemezése:
A nyertes projektek számára a támogatás kifizetésére 2019. április 30-ig kerül sor, amennyiben a támogatási szerződést 2019. március 31 -ig a felek alá írják.
Beszámoló készítése:
A támogatottnak a projekt lezárását követő 30 napon belül beszámolót kell küldenie a közreműködők részére.
A beszámoló tartalmi és pénzügyi részből áll, és a később megküldendő adatlapon kell elkészíteni. A tartalmi beszámolónak ki kell térnie a tevékenységekre, eredményekre, az elért hatásokra, valamint a tervektől való eltéréseket is itt szükséges indokolni. A beszámolóhoz mellékelni kell a projekt végrehajtása során keletkező fejlesztések linkjeit illetve a kézzelfogható termékeket és dokumentumokat (pl. kiadványok, sajtómegjelenések, rendezvények jelenléti ívei stb.).
A pénzügyi beszámoló táblázatban szereplő kiadásokat megfelelő dokumentációval kell alátámasztani, a magyar könyvviteli szabályoknak megfelelően. A közreműködők fenntartják a jogot, ha szükséges, minden pénzügyi adat ellenőrzésére.
A közreműködők a beszámolókat a beküldés után 20 munkanapon belül ellenőrzik, majd ezt követően tisztázó kérdéseket tehetnek fel, és további dokumentumokat kérhetnek be (beleértve pénzügyi dokumentumok másolatait). A beszámoló hiánypótlására 8 nap áll rendelkezésre (ami szükség esetén 8 nappal meghosszabbítható).
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat