Az Invitel azért hozta létre az InnoMax Díjat, hogy támogassa a kis- és középvállalatok innovációs törekvéseit és felhívja a figyelmet e cégek fejlesztéseire és erőfeszítéseire. A tavalyi év után idén, már harmadik alkalommal indul el a pályázat. A pályázat célja, hogy bemutassa, nem csak az Invitelre jellemző ez a tökéletességre törekvő hozzáállás, hanem számos vállalkozás sikerét is ez a maximalizmus biztosítja.
Várjuk a KKV szektor innovatív cégeit, hogy mutassák meg ötleteiket, fejlesztéseiket – irányítsuk együtt a reflektorfényt e vállalatok tőkéjére: az előremutató gondolkodásra.
A pályázat célja: Szeretnénk megmutatni, hogy milyen innováció zajlik Magyarországon. Ezért versenyre hívjuk a kis- és középvállalkozásokat, hogy az Invitel InnoMax Díj az innováció hazai seregszemléjévé, fórumává váljon.
Szeretnénk megmutatni, hogy a technikai fejlesztések, az infokommunikáció legjobb szolgáltatásai és alkalmazásai hogyan támogatják az előremutató gondolkodást, hogyan járulnak hozzá ahhoz, hogy a vállalkozások munkatársai ötleteik megvalósítására, érdemi munkájukra koncentrálhassanak.
A pályázat értékelése: 2012 márciusában eredményt hirdet az Invitel InnoMax zsűrije.
Az Invitel INNOMAX díj pályázati feltételrendszere
Az Invitel Távközlési Zrt. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10.) idén immár harmadik alkalommal hirdeti meg az InnoMax pályázatot.
Az Invitel fontosnak tartja a korszerű üzleti infokommunikáció elterjedését és a pályázaton keresztül is támogatni kívánja a kis- és középvállalkozások ez irányú innovációs törekvéseit, motiválni a technológiai fejlesztéseiket. Az Invitel az „Invitel InnoMax Díj” megalapításával és odaítélésével is szeretné kifejezni elkötelezettségét az üzleti maximalizmus iránt.
Az Invitel InnoMax Díjat (a továbbiakban: Díj) a szakmai zsűri azoknak a kis- és középvállalkozásoknak ítéli oda, amelyek a 2010. január 1. – 2012. február 21. között az Invitel üzleti infokommunikációs megoldásaira támaszkodva, azokat innovatív módon felhasználva értek el üzleti sikereket.
Részvételi feltételek
A Díj odaítélése nyílt pályázat keretében zajlik. A Díjra pályázhatnak mindazon kis- és középvállalatok, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
- a Pályázó a pályázat benyújtásakor az Invitel előfizetője,
- a cég létszáma 5-250 fő között van, valamint
- a Pályázó vállalati telekommunikációja korszerűsítése érdekében IT fejlesztéseket végzett (pl. internet-, telefon- és adatkommunikációs szolgáltatások, alkalmazások bevezetése, használata, fejlesztése stb.);
- vagy olyan fejlesztést / beruházást végezett, amelyet saját gazdasági társasága életében hasznosnak és sikeresnek ítél meg (pl. ennek eredményeként javult a cég vállalatirányítási rendszere, üzleti versenyképessége, gazdasági, pénzügyi eredménye, a munkatársak közötti információk integráltsága, ügyfelei elégedettsége; hatékonyabbá vált a közös munka a cégen belül vagy az ügyfeleivel);
- vagy olyan találmánnyal, új szolgáltatással, ötlettel jelent meg piacon, amivel jelentős versenyelőnyre tett szert.
Pályázati kategóriák
A pályázatokat az alábbi kategóriákban várjuk:
- I. kategória: az összes foglalkoztatott létszámadata 5-19 fő közötti
- II. kategória: az összes foglalkoztatott létszámadata 20-69 fő közötti
- III. kategória: az összes foglalkoztatott létszámadata 70-250 fő közötti
A pályázat benyújtása
- A Pályázó a www.invitel.hu/innomax címen elérhető rövid űrlap hiánytalan kitöltésével pályázhat. A Pályázó egyidejűleg több pályázatot is benyújthat, amennyiben a Pályázó gazdasági társaságnál 2010. január 1 – 2012. február 21. között több olyan fejlesztés is megvalósult, amelyeket érdemesnek tart a megmérettetésre.
- A pályázat benyújtásának határideje: 2012. február 21.
A jelentkezés alapfeltételei
- A jelentkező mutassa be a részvételi feltételek szerinti innovativitását és az így elért eredményeit. A pályázatban kérjük megjeleníteni, hogy az Invitel szolgáltatásai milyen szerepet játszottak a sikerben.
- A Pályázó a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az Invitel a Pályázó gazdasági társaság olyan jellegű működéséről, amely összefügg a pályázatban bemutatott eredményeiről riportfilmet, interjút vagy fényképsorozatot készítsen, és azt a Díjjal, illetve szolgáltatásaival kapcsolatos kommunikációjában felhasználja.
- Az InnoMax pályázaton indulhatnak azok a cégek is, akik az elmúlt évben is pályáztak az InnoMax Díjra, akár a régebbi, nem nyertes pályázat újbóli beadásával is.
A díj odaítélésének folyamata
- A szakmai zsűri a részvételi feltételeknek mindenben megfelelő pályázatok közül kiválasztja azokat, amelyeket a benyújtott pályázat alapján érdemesnek tart a Díj elnyerésére. Adott esetben ezen pályázók képviselőit egy személyes beszélgetésre is meghívja.
- A szakmai zsűri dönt a három kategória nyerteséről, melyet a 2012 márciusában sorra kerülő díjátadó gálán hirdeti ki. A gálára előzetesen minden pályázó meghívást kap.
- A pályázattal kapcsolatos eseményeket folyamatosan nyomon követhetik a www.invitel.hu/innomax honlapon.
A szakmai zsűri tagjai
A zsűri elnöke: Zsembery György, az Invitel vezérigazgató-helyettese
A zsűri tagjai:
- Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója
- Sugár Mihály, a BellResearch vezető tanácsadója
- Dely Tamás, a HVG Kiadó Zrt. tartalmi – és üzletfejlesztési igazgatója
- Orosz Györgyi, a Sanoma Media Budapest Zrt. kommunikációs és networking tanácsadója
A nyertesek díjazása
Mindhárom kategória győztese:
- megkapja az „Invitel InnoMax Díj” emlékplakettjét;
- korlátlan ideig jogosult az „Invitel InnoMax Díj” cím viselésére és annak feltüntetésére;
- megjelenik a Díj ünnepélyes átadásán ahol a sajtó képviselőivel is lehetősége lesz találkozni;
- neve és rövid bemutatása megjelenik az Invitel üzleti megoldásaival kapcsolatos kiadványaiban, honlapján, sajtócikkeiben, egyéb kommunikációs anyagaiban.
A kategória nyertesei a fentieken túl az alábbi anyagi jellegű nyereményben is részesülnek.
- Az I. kategória (5-19 fő) nyertesének részére minden meglévő szolgáltatásán túl vásárolt új Invitel-szolgáltatás értékéből jóváírás, összesen 300.000 Ft értékben
- A II. kategória (20-69 fő) nyertesének részére minden meglévő szolgáltatásán túl vásárolt új Invitel-szolgáltatás értékéből jóváírás, összesen 500.000 Ft értékben
- A III. kategória (70-250 fő) nyertesének részére minden meglévő szolgáltatásán túl vásárolt új Invitel-szolgáltatás értékéből jóváírás, összesen 1.000.000 Ft értékben
A nyeremény igénybevételének feltételei:
- Kizárólag a nyertes gazdálkodó szervezet veheti igénybe a nyereményt, az harmadik félre nem ruházható át.
- A nyereményt a meglévőtől eltérő, új Invitel-szolgáltatás igénybevételére lehet felhasználni, a nyertes gazdálkodó szervezet által már igénybe vett Invitel-szolgáltatás kapcsán nem (pl. a nyeremény nem használható fel az Invitel és a nyertes között hatályban lévő szerződés kompenzációjaként).
- A nyeremény csak a nyertes és az Invitel között az eredményhirdetést követő 6 hónapon belül megkötött, az új szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződések esetében a szolgáltatás átadását követő 1 évig használható fel.
Forrás: http://www.invitel.hu/
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására