Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Ipar 4.0 támogatási programot működtet, amely 1,5 milliárd forint támogatással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket, illetve azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe.
A Program a feldolgozóipar, és az IKT szolgáltatási szektor intelligens eszközökre épülő digitalizációs átalakítását támogatja. Eszközrendszere az ipar minőségi technológia-fejlesztésére, a termelékenység fokozására helyezi a hangsúlyt a mennyiségi kapacitásnöveléssel szemben, mivel ennek eredményeként várható arányaiban a legnagyobb hozzáadott érték növekedés, illetve a hazai vállalkozások olcsó munkaerőre alapozott eddigi versenyképességét ezen az úton lehet hosszú távon is fenntartható előnyökre váltani.
A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások hazai megjelenését is elősegíti.
A támogatás elérhető nagyvállalatok, képző intézmények, és KKV-k számára is, de a nagyvállalatok számára nyújtott támogatásoknak tovagyűrűző technológiafejlesztési, és keresleti hatást kell eredményezniük a kis- és középvállalkozások, startupok, illetve az oktatás-képzés irányába. Az előirányzat kiemelt célja együttműködések és hálózatok kialakításának elősegítése. A támogatottak kötelezettséget vállalnak arra, hogy beruházásaikat igény esetén bemutatják a hasonló fejlesztéseket mérlegelő más vállalkozóknak.
Az alábbi területeken megvalósuló fejlesztések, együttműködések és hálózatok kialakítása támogatható:
- Vállalati és társadalmi folyamatok hatékonyságát növelő technológiák adaptálása, széleskörű elterjesztése
- Gyártáshoz kapcsolódó belső logisztikai folyamatok automatizálása, horizontális, és vertikális rendszerintegráció
- Felhő alapú technológiák továbbfejlesztése, felhasználása a gyártási, és logisztikai folyamatokban
- Intelligens mechatronikai rendszerek (autonóm robotok; autonóm járművek (AGV) kialakítása, rendszerbe állítása a gyártás és logisztika területén
- Additív gyártási technológiák alkalmazása, továbbfejlesztése
- Mesterséges intelligencia támogatási program magalapozását szolgáló alkalmazás-fejlesztés és szoftverfejlesztés
- Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség által kidolgozott koncepció alapján megvalósuló projektek
A nyújtott támogatások munkahely teremtési kötelezettséggel nem járnak. Elsősorban olyan vállalkozásokat szeretnénk támogatni, amelyek vezetése felismerte az Ipar 4.0 jellegű fejlesztések szükségességét és időszerűségét, már megvalósítottak innovációt, illetve rendelkeznek Ipar 4.0 stratégiai elképzelésekkel.
Letölthető dokumentumok
ipar4.0-rovid_tajekoztato-2019
Támogatások igénylése:
- A 2019. évi keret vonatkozásában támogatási kérelem benyújtására a bejelentés napjától 2019. június 25-ig van lehetőség.
- A kérelem ITM általi befogadását követően a projektet a vállalkozás saját felelősségére megkezdheti, az ezt követően felmerülő költségek a tájékoztatóban leírtaknak megfelelően számolhatóak el.
Pályázzon velünk!!!
Pályázatírás - A kérelmek értékelése, a döntéshozatal, és a döntésről való kiértesítés július közepéig várható, illetve a nyertesek részére július végéig kiadjuk a támogatói okiratokat.
- A projektek végrehajtására 2020. október 31-ig, az elszámolásra 2020. december 31-ig biztosítunk lehetőséget.
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása