Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia projektjének 2018-as pályázata pályakezdő kategóriában. A 2018-as pályázatok futamideje alatt 15 pályakezdő alkotó részesülhet anyagi támogatásban, rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában.
A KMTG elősegíti a szerzők arra érdemes műveinek megjelentetését, író-olvasó találkozók szervezéséről és médiajelenlétről gondoskodik, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt.
A pályázóknak tudomásul kell venniük a műhelymunka és az oktatói tevékenység Budapest- centrikusságát. Intézményünk mindent megtesz a Kárpát-medencei távolságok áthidalásáért, hétvégi budapesti oktatást, valamint online távoktatást is biztosít. A hatékonyság érdekében ugyanakkor szükségszerű a mentorok esetében a rendszeres, a pályakezdők esetében az időszakos fővárosi jelenlét. Budapesti tartózkodásuk idejére a KMTG az Íróakadémiára felvételt nyert alkotóknak indokolt esetben szállást biztosít.
Olyan pályakezdő tehetségek jelentkezését várjuk, akik kötettel még nem rendelkeznek, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket.
A pályázat nyerteseinek a KMTG 1 évre szóló tanulmányi ösztöndíjat ítél meg, havi bruttó 120 000 Ft erejéig, mellyel az oktatásban való részvétel feltételeit biztosítja. Amennyiben a nyertes pályázó vállalt kötelezettségeit teljesíti, és eleget tesz az Íróakadémia elvárásainak, a támogatás folyósítását a KMTG 1 + 1 évre meghosszabbíthatja.
Pályázati feltételek
- A pályázó még nem publikált önálló szépirodalmi kötetet.
Pályázhatnak mindazok, akik a pályázati határidő napjáig betöltik 18., de a pályázati év végéig nem haladják meg a 25. életévüket.
A pályázathoz szükséges dokumentáció
- Szakmai önéletrajz
- Motivációs levél
- Írói bemutatkozás: legalább 10, legfeljebb 40 oldal szépirodalmi szövegmutatvány, műfaji megkötöttség nincs
- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó tudomásul veszi a szerződési feltételeket
- Adatkezelési nyilatkozat
- A pályázati útmutató
A pályázatok benyújtásának módja
Elektronikus formában, az aláírt, szkennelt nyilatkozatot leszámítva egyetlen *.doc vagy *.pdf dokumentumban, a következő e-mail-címek mindegyikére:
palyazat@kmtg.hu, illetve
palyazat.eloretolt.helyorseg@gmail.com
A pályázatok beadásának határideje: 2018. május 15., kedd éjfél.
A pályázatot a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. által felkért szakmai- szakértői zsűri bírálja el, mely az intézmény oktatóiból áll.
A pályázatok feldolgozása, előszelekciója folyamatos. A szakmai interjúkra 2018. május 28. – június 1. között kerül sor, előzetes egyeztetés alapján. Az elbírálás határideje: 2018. június 15. Hiánypótlásra a pályázati beadási határidő lejárta előtt van lehetőség.
Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
- a pályázati feltételeknek nem felel meg;
- hiányos a mellékelt dokumentáció;
- határidőn túl történik a pályázat benyújtása.
Amennyiben nem érkezik megfelelő számú pályázat, vagy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. által felkért szakmai zsűri a beérkezett pályázati anyagokat nem találja kielégítő minőségűnek, fenntartja annak a jogát, hogy a meghirdetett kategóriában nem minden helyre javasol nyertest.
Irodalmi ösztöndíj és képzési lehetőség fiatal író-alkotók számára
További cikkek a rovatban
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai