
Mi tapasztalatból tudjuk, hogy a pályázatírás pofon egyszerű, ha megvan a válasz pár fontos kérdésre. A kétszer nyolcórás alkalomból álló képzésen átvesszük ezeket a legfontosabb kérdések, amelyeket tisztázni kell ahhoz, hogy jól átgondolt projekttervünk szülessen, melyből aztán már könnyedén készíthető egy írott pályázat.
A képzőnkről:
Nun András, húsz éve dolgozik a civil szektorban, s azt vallja, a projekttervezés és abból egy pályázat írása pofonegyszerű, ha megvan a válasz pár fontos kérdésre. Több ezer értékelt pályázat és több tucatnyi pályázatokat bíráló bizottsági ülés tapasztalatát osztja meg velünk, végig veszi velünk azokat a legfontosabb kérdéseket, melyekre választ várnak azok, aki döntenek a projektünkről, pályázatunkról.
Ezentúl az általa végig kísért több száz projekt azon tanulságait is megosztja velünk, amelyek veszélyeztetik egy-egy papíron még elég jónak tűnő projekt sikeres megvalósítását.
A képzés nem egyszerű előadás, sokkal inkább közös munka, melyen keresztül átadjuk a szükséges módszereket és tudást. Rövid előadások és bemutatott példák után kiscsoportokban dolgozunk.
A második nap végére minden kiscsoport elkészíti saját projektjének vázlatát, amelynek logikai felépítése a későbbiekben igazodási pontként segít további projektek tervezésében.
Hol? A képzés helyszíne Budapest belvárosa.
Mikor? 2017. november 4 és 5 (mindkét nap 9 és 17 óra között).
A képzés minimum 10 fő jelentkezése esetén indul el.
Mit kell hoznotok? Jegyzetfüzetet, tollat, laptopot, ha van.
A képzés elvégzéséről, amennyiben minden alkalom részt vettél, igazolást állítunk ki.
A képzés díja: 40 ezer forint/fő, melyről számlát adunk.
A díj befizetésének első részlete, 20 ezer forint, a képzést megelőző 30. napban esedékes, ellenkező esetben a nem tudjuk fenntartani a képzési helyet. A maradék 20 ezer forint a helyszínen fizetendő. A jelentkezést követően minden jelentkezővel felvesszük a kapcsolatot.
Kedvezménylehetőségek: Ha egy szervezettől többen jönnétek, jelezzétek ezt az űrlapon és egyedi árat szabunk.
Mi abban hiszünk, hogy – mint annyi minden – a projektek tervezése is sokkal hatékonyabb, jobb csapatban. Ha vannak társaid, akikkel közösen álmodoztok, tervezgettek, jelentkezzetek együtt és kérjetek egyedi, kedvezményes részvételi díjat!
Csak pályázatok írásához ad-e segítséget, alapot, amit tanulunk majd a képzésen? Nem!
Az élet tele van projektekkel. Mindent olyan kihívást felfoghatunk projektnek, aminek még korábban nem rugaszkodtunk neki. Lehetünk munkatársak, vagy kezdő egyéni vállalkozók, de akár csak saját személyes életünkben is napról napra kell megoldani problémákat, kell kitalálni megoldásokat erre vagy arra. Ezekhez a kihívásokhoz is ad fogózkodót a képzés.
Az egyik legnagyobb készség, érték az, ha tudjunk, hogy hogyan fogjunk hozzá közösen egy probléma megoldásához, ha tudjuk, hogyan találjuk meg a legjobb ötletet, abból aztán hogyan építsük fel egy jó tervet vagyis egy projektet. Erről tanulunk a képzésen.
További cikkek a rovatban
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására