palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Jószomszédság és megértés 2013. díj

Martonyi János és Miroslav Lajčák közös felhívása a Jószomszédság és megértés 2013. évi díjára történő jelölésre. Martonyi János, Magyarország külügyminisztere és Miroslav Lajčák, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, kül- és Európai-ügyi minisztere – a két Külügyminisztériumnak a Jószomszédság és megértés elnevezésű közös díj alapításáról szóló, 2008. december 15-i megállapodása alapján  – ezúton tesz közzé felhívást a jelölésre a külügyminiszterek által 2013. évben adományozandó díjra.

A díj célja azon magyar, illetve szlovák nemzetiségű személyek, vagy polgári társaságok, ezeknek  a közélet, az oktatás, a kulturális, a vallási élet, a tudomány, a tömegtájékoztatás terén működő szervezeteinek vagy közösségeinek, társadalmi szerveződéseinek nyilvános elismerése, akik, illetve amelyek az év folyamán kiemelkedő módon járultak hozzá a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez, valamint a két nemzet közötti kölcsönös megértés erősítéséhez.

Az elismerés 2000-2000 eurónak megfelelő pénzjutalommal jár, amely a nyertes országának pénznemében kerül kifizetésre. Magyarország  Külügyminisztériuma és a Szlovák Köztársaság Kül- és Európa-ügyi Minisztériuma ezúton hívja fel Magyarország  és a Szlovák Köztársaság polgárait, intézményeit és társadalmi szerveződéseit, hogy a díjra történő jelöléseiket 2013. január 31-ig juttassák el párhuzamosan Magyarország Külügyminisztériumába és a Szlovák Köztársaság Kül- és Európai-ügyi Minisztériumába, vagy Magyarország Pozsonyi Nagykövetségére, illetve a Szlovák Köztársaság Budapesti Nagykövetségére a következő címekre:

  • Magyarország  Külügyminisztériuma, II. Európai Főosztály (1027 Budapest, Bem rakpart 47., e-mail: bkiss@mfa.gov.hu);
  • Ministerstvo zahraničných vecí a európskych záležitosti Slovenskej republiky,  Odbor susedských štátov, Bulharska, Rumunska a pobaltských štátov, (Hlboká cesta 2, 833 36 Bratislava 37, e-mail: Lubica.Zubova@mzv.sk)
  • Magyarország Pozsonyi  Nagykövetsége  – Veľvyslanectvo Maďarska v  Bratislave (Nad Lomom 28, 811 02 Bratislava), e-mail: mission.pzs@mfa.gov.hu);
  • Veľvyslanectvo Slovenskej republiky v Budapešti  – a Szlovák Köztársaság  Budapesti Nagykövetsége (1143 Budapest, Stefánia út 22-24., e-mail: emb.budapest@mzv.sk).

A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt személy nevét, vagy a jelölt civil szervezet, társaság, szervezet, közösség pontos megnevezését, tevékenységének és eredményeinek leírását a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez való hozzájárulásának ismertetésével.

A külügyminiszterek  a  beérkezett jelölések közül konszenzusos alapon választanak ki egy magyar és egy szlovák díjazottat. A díjak átadására 2013-ban Szlovákiában kerül sor.

Forrás: Kormányzati portál