A park minden évben új kiállítást rendez, amely csaknem egész évben ingyen látogatható. A kiállításra pályázat útján lehet bekerülni. A pályázatot szakmai zsűri bírálja el, minden évben. A nyertes pályamunka a pályázati kiírásnak megfelelő feltételekkel díjazásra kerül.
Kiíró: Káli Art Kft.
Kapcsolattartó: Tóth Pál Sándor
Telefonszám: 06 70 360 2253
Email cím: hello@gyujtemenykezeles.hu
A pályázat célja és tárgya
A Káli Art Inn kft. elkötelezett a kortárs művészet iránt. Ezért hiánypótló módon 2021-ben szoborpark hozott létre a Balaton-felvidéken, Köveskálon, melyhez szobrászok számára éves rendszerességgel nyílt pályázatot hirdet. A Balaton-felvidék térsége nyitott és befogadó a kortárs képzőművészet iránt, melyet számtalan projekt és kezdeményezés bizonyított már eddig is. Azonban a kortárs szobrászat megjelenése mostanáig váratott magára, éppen ezért a Káli Art Inn elhatározta, hogy lehetőséget biztosít kortárs szobrászművészek számára is a megjelenéshez. Az évente kiírt pályázatot a pályázati anyag shortlistjéből összeállított kiállítás kíséri, amely csaknem egész évben látogatható.
A pályázat jellege
A pályázat nyilvános képzőművészeti pályázat, melyre kreatív kortárs, kültéri alkotásokat várunk közepes és nagy méretben.
Korábbi pályázók, ismét pályázhatnak!
Díj: 1.000.000 Ft (500.000 Ft. készpénz + 500.000 Ft. értékű, a Káli Art Inn-ben felhasználható üdülési utalvány )
Jelentkezés feltételei:
Azok jelentkezését várjuk:
- akinek a pályázatra benyújtott alkotása már elkészült és szállítható állapotban van
- aki azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a pályázati kiírás feltételeit magára
- nézve kötelezőnek elfogadja,
- aki a pályázatot határidőre benyújtja,
- A határidő után hiánypótlásra nincs lehetőség!l
A pályázat menete
A pályázat határideje 2024. január 31.
A pályaművek benyújtásának módja: online
Zsűrizés és shortlist összeállítása: 2024.február
Shortlist kihirdetése: 2024 február
Kiállítás megszervezése: 2024. május – október
Megnyitó, díjátadó – 2024. május
A zsűri és a zsűrizés
A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai
- Topor Tünde, Artmagazin, főszerkesztő
- Petrányi Zsolt, A Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője
- Szabó Ádám szobrászművész, Egyetemi docens
- Körei Sándor képzőművész
- Tóth Pál Sándor, Art consultant, Gyűjteménykezelő
- Molnár Júlia, Héjja Róbert Káli Art Inn kft.
A zsűri többségi szavazással hozza döntését, munkája nem nyilvános.
A szakmai bíráló bizottság döntése végleges.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására