Felhívás a 2010-es Kármán Tódor-díj elnyerésére az oktatás és kutatás támogatóinak.
Az oktatási miniszter 10/2000. (VI. 8.) OM rendeletével a magyarországi közoktatás, felsőoktatás és tudományos kutatás támogatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági és közélet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított.
A díjat olyan: természetes személyek, közösségek vagy jogi személyek (intézmények, vállalkozások, alapítványok) kaphatják, akik kiemelkedő támogatást nyújtanak a tanulóknak, hallgatóknak, oktatóknak és az oktatási intézményeknek.
A díjra pályázni lehet, továbbá az oktatási intézmények és az oktatásban és kutatásban résztvevő személyek tehetnek javaslatot az elnyerésre.
Évente maximum öt díj adományozható, amelyet a Nemzeti Erőforrás Miniszter ünnepélyes körülmények között ad át. A díjjal oklevél és plakett jár.
A díjazásra szóló pályázatoknak vagy javaslatoknak tartalmaznia kell, hogy mi a támogatás vagy az együttműködés szakmai tartalma, jellege, célja és eszközei, eredményei, valamint mennyi a támogatás pénzben kifejezhető értéke.
A pályázatokat vagy javaslatokat (maximum 3 oldal) 2010. október 30-ig kell eljuttatni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságára (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.).
(További információ: Szigeti Katalin oktatási kitüntetési referens, tel.: 795-4423)
Forrás: http://www.nefmi.gov.hu/
További cikkek a rovatban
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Barbara Huber Kutatói Ösztöndíj
Műhelyiskola modellprogram pályázat – RRF-MMSZA-1.0.0.2-23
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével- fotópályázat diákoknak
VI. EUniWell magvető finanszírozási projekt – pályázat egyetemi és társadalmi jóllétet növelő projektek megvalósítására
In the Field kultúrális ösztöndíj pályázat
Budapest Nagyregény művészeti pályázat
Fernand Braudel ösztöndíjak vezető kutatók számára
Nagyelőadó pályázat
Nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázat
Pályázati felhívás a Bánkitó fesztiválon való részvételre
Petőfi Nagylemez program pályázat
Apáczai ösztöndíjprogram