A bezdáni Helyi Művelődési Közösség (Szerbia) és a békéscsabai Féling Színház (Magyarország) a Bethlen Gábor Alap támogatásával megszervezi az I. Kárpát-medencei szórvány színjátszótábort Bezdánban (Szerbia).
Tábor időpontja: 2014. augusztus 10-18.
Előadók, táborvezetők: Bálint Ferenc (Brassó) és Steinwender József (Békéscsaba).
Ajánlott alsó korhatár 18 év, felső korhatár 30 év.
A tábor ingyenes, napi háromszori étkezés, szállás és az előadók biztosítva vannak.
Jelentkezési határidő: 2014. július 15.
Jelentkezés: Helyi Művelődési közösség Bezdán (Szerbia) – Foki Zoltán, Templomköz 2. Bezdán 25270
E-mail: fokizoli@gmail.com
Mobil: +381/63-44-77-54
Letölthető dokumentum
A táborról röviden: A Kárpát-medence magyarlakta (elsősorban szórvány) településein élő fiatal amatőr műkedvelőknek szól ez a tábor. Az elképzelés az, hogy minél több országból érkezzenek a fiatalok és a tábor végére sikerüljön összehozni egy közös produkciót.
Bezdánról röviden:
Bezdán az egyik legnagyobb északnyugat-bácskai helység, amely a Duna bal oldalán, a szerb-magyar illetve a szerb-horvát országhatár közelében fekszik. Közigazgatásilag Zombor városhoz tartozik. Bezdán fürdőhely is. Jó földrajzi fekvése van (innen indul a Duna-Tisza-Duna vizrendszer két ága), természeti szépségei (1000 kat. hold lombhullató erdõ övezi): erdei, csatornái, állóvizei vadban és halban igen gazdagok. Érdekesség, hogy Bezdánt bármelyik irányból közelítjük meg, hídon kell átkelnünk.
Az amatőr színjátszás szép múltra tekinthet vissza, hagyományos rendezvényünk a Bezdáni Színházi Napok, idén már 27. alkalommal kerül megrendezésre.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj