palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kattints rá, Nagyi!-pályázat oktatási programban való részvételre

bmklogo„Kattints rá, Nagyi ®” – internet-használat elsajátítása idős korban című országos oktatási programban történő részvételről és képzések kihelyezett indításáról.
A BMK, mint képzési központ a UPC Magyarország Kft. támogatásával együttműködő partnerek jelentkezését várja kihelyezett képzések lebonyolításához.
A képzés neve: „Kattints rá, Nagyi!”

A képzés óraszáma: 25 óra.
A képzés célcsoportja: nyugdíjas korosztály.

A BMK biztosítja:

  • – a felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeleteknek megfelelő képzési programot, képzési dokumentáció mintát elektronikus formában, kiscsoportos naplót,
  • – a partner által kiválasztott oktató felkészítését, módszertani segédlet biztosítását,
  • – a helyi oktatásszervező felkészítését,
  • – nyomdai úton előállított tanulói jegyzetet minden tanuló számára,
  • – a program plakátját és szórólapját,
  • – terembérleti díj, oktatói díj kifizetését szerződés és számla alapján.

Elvárások a partnerintézményekkel szemben:

  • széles sávú internet-kapcsolattal rendelkező számítógépes oktatóterem (minimum Windows XP, 17” monitor),
  • UPC szolgáltatási területen való elhelyezkedés,
  • *a felnőttképzési program teljes körű szervezése, lebonyolítása és dokumentálása (a felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeleteknek megfelelően),
  • helyszíni oktatásszervező kolléga kijelölése,
  • képzési követelményeknek megfelelő oktató(k) felkérése, biztosítása,
  • **lehetőség szerint a majdani látogatási igazolással rendelkező tanulók számára ingyenes közösségi internet-elérés biztosítása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közművelődési tevékenységet végző intézmények,
  • nyilvántartásba vett felnőttképzési intézmények,
  • közösségi internet elérési pont léte (pl.: ePont vagy eMagyarországpont).

A pályázat elbírálásának alapja:

  • egy főre jutó költség,
  • oktatóterem befogadó képessége (maximum 15 főig),
  • oktató tapasztalata hasonló programban.

A pályázatban kérjük feltüntetni:

  • az elvárásoknak való megfelelés bemutatását/nyilatkozatot
  • a bírálatnál előnyt élvező feltételek teljesítését/bemutatását
  • az oktatás helyszínéül szolgáló terem befogadó képességét (tanulói munkaállomások száma), bruttó bérleti óradíját,
  • az oktató(k) bruttó órabérét (melyet a pályázó intézmény, vagy az oktató közvetlenül is számlázhat).

A program szervezési feladatait a terembérleti költségtérítésbe kell beépíteni. A pályázatot csatolt wordfájlban kérjük benyújtani (pályázati adatlap nem áll rendelkezésre).

A pályázatok elbírálása után a kiválasztott pályázókkal együttműködési szerződés megkötésére kerül sor, melyben a két fél részletes feladatleírása mellett az oktatók közvetlen vagy közvetett felkérése/megbízása is szabályozásra kerül. A terembérleti díj és az oktatói díjazás külön megkötött szerződés/megbízás alapján valósul meg.

A pályázatokat az alábbi e-mailcímre kérjük elküldeni 2009. január 20-ig:
nagyi@bmknet.huEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez

További információ kérhető:
Kiss Gábortól a (06-1) 371-2764-es telefonszámon.

* UPC szolgáltatási területek:
Budapest: I., II., IV., VI., VII., VIII., IX., XI., XII., XIII., XIV., XVII., XXI. kerületek.
Vidéken: Budaörs, Miskolc, Debrecen, Nagykanizsa, Sopron, Szombathely, Dunaújváros, Tatabánya, Veszprém, Várpalota, Pécs, Salgótarján, Eger, Felsőtárkány, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend, Ostoros, Novaj, Demjén, Gyöngyös, Gyulafirátót, Kádárta, Szentkirályszabadja, Felsőzsolca, Miskolcpereces, Onga, Szikszó, Alsóvadász, Aszaló, Szolnok, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Pétfürdő, Pécel, Berhida, Mór, Nemesvámos, Gyöngyössolymos, Vizslás, Ebes, Nagykálló, Balatonalmádi, Balatonfüred, Bátonyterenye, Kazincbarcika, Kazár, Kazár-Mizserfa, Rákóczibánya, Vizslás-Újlak, Somoskőújfalu, Inota, Öskü, Fűzfő-Gyártelep, Hajmáskér, Csopak, Peremarton és Felsőörs.
Ezen kívül ADSL a monori 29-es primer körzet 42 településén.
Nagyobb városok: Monor, Nagykáta, Dabas, Gyál.

** elvárások az oktatóval szemben:
– felsőfokú végzettség,
– felnőtt (idős)oktatói tapasztalat.

Forrás: http://www.bmknet.hu/