A #Marionett csapata nyerte a kézműves söröket, hentesüzletekben kapható ételeket és egyedülálló italokat – köztük sörkoktélokat és alkoholmentes dzsúszokat – felvonultató koncepciójával a Budapest Marriott Hotel egy hónapja kiírt „Vágj bele életed vállalkozásába!” pályázatát. A vállalkozó szellemű fiatalokból álló csapat, a szálloda 40 000 dollár értékű pénzügyi támogatására és a Marriott évtizedes tapasztalatára támaszkodva augusztus elején nyithatja meg a marionettszínházak hangulatát idéző kézműves sörözőjét a szálloda jelen pillanatban üresen álló helyiségében, azzal a nem titkolt céllal, hogy a Duna-korzót segítsen bekapcsolni a város vérkeringésébe.
A Budapest Marriott Hotel május 28-án írta ki az úgynevezett CANVAS programja keretében a „Vágj bele életed vállalkozásába” pályázatát, melyen olyan vendéglátóipari tapasztalattal rendelkező fiatalok jelentkezését várták, akik eddig anyagi forrás hiányában nem tudták megnyitni vendéglátóhelyüket. A háromhetes pályázati időszakban 35 érvényes, a szálloda által támasztott követelményeknek megfelelő nevezés érkezett. A koncepciók közül – melyben a pályázók bemutatták a vendéglátóhely étel- és italspecialitásait, látványterveit, továbbá üzleti szempontból is alátámasztották koncepciójuk megvalósíthatóságát –, a Budapest Marriott Hotel menedzsmentje és az anyavállalat képviselői választották ki a legjobb hatot, és terjesztették azokat a Marriott vezetőiből és a hazai gasztronómiai élet meghatározó szereplőiből álló zsűri elé. A döntőbe jutott pályázók egy kétnapos, úgynevezett cook-off eseményen prezentálhatták terveiket és mutathatták be tervezett vendéglátóhelyük kínálatát.
A számos kiváló koncepció közül a zsűri – figyelmembe véve a különleges ital- és ételkínálatot, illetve a koncepció komplexitását és a kreatív megoldásokat –, a #Marionett csapatát találta a legjobbnak, így ők nyithatják meg augusztus elején kézműves sörözőjüket a szálloda épületében, illetve a helyiséghez kapcsolódó, a Duna-korzón elhelyezkedő teraszon.
A kézműves söröző kialakítása a marionettszínházak világát idézi: anyaghasználatban a fa és a kötél hangsúlyos, a berendezéseket és a dekorációs elemeket a zsinórpadlások inspirálták. A sörpult fölé marionett bábuk kerülnek, melyek a sörcsapokkal összekötve látványos performanszt nyújtanak minden csapolás alkalmával. A sörcsapokból nagyobb részt magyar, kisebb részt külföldi kisüzemi csapolt sörök folynak, a délelőtti, koradélutáni órákban ezeken felül frissen készített, alkoholmentes gyümölcs- és zöldség dzsúszokat fogyaszthatnak a vendégek, esténként pedig sörkoktélokat kísérletezhetnek a különlegességekre vágyók. A konyha elsősorban a hentesüzletekben fellelhető kínálatra épül, de a sült húsok és kolbászok, illetve a grillezett ételek mellett a házias magyar fogások is szerephez jutnak.
„Az utóbbi hetek tanúbizonyságot adtak arról, hogy Magyarországon rengeteg tehetséges, ambiciózus, koncepciókban gondolkozó fiatal él. Felemelő érzés számomra, hogy a CANVAS program keretében egy ilyen fiatalokból álló csapat álmának megvalósítását támogathatjuk. A #Marionett koncepciójában az ital- és az ételkínálat is kifejezetten erős, és azzal együtt, hogy alapvetően egyszerű tételeket vonultatnak fel, de mindenbe sikerült valamilyen csavart tenniük: minden ismerős és vonzó, de az innováció lépten-nyomon megjelenik a koncepció minden elemében” – mondta el Rick Enders, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatója.
A zsűri további tagjai közül Jeremy Dodson, a Marriott európai étel- és italfejlesztési alelnöke, illetve a CANVAS program képviselője aláhúzta, hogy a korábbi európai és ázsiai CANVAS programokkal összevetve, Magyarországon kiemelkedően erős pályázatok születtek, ráadásul kifejezetten nagyszámban. Mautner Zsófia gasztroblogger számára a hentes-bisztró kínálaton felül, kifejezetten vonzóvá tette a nyertes koncepciót az, hogy a szenvedélyes bemutatót tartó #Marionett csapata nem pusztán egy vendéglátóhelyben gondolkodott, hanem egy közösségi tér kialakításában, amire a söröző, mint formátum, kifejezetten alkalmas. Bíró Lajos, a Bock Bisztró séfje szerint a #Marionett csapata érkezett a legizgalmasabb koncepcióval, és mind az étel-, mind az italkínálatba olyan különlegességeket tudtak építeni, amelyek sikeressé tehetik a helyet, a koncepció kreatív elemei pedig csak tovább erősítik ezt a hatást. Jókuti András gasztroblogger kiemelte, hogy a #Marionett csapata olyan, 2015 Magyarországán érvényes koncepcióval, illetve pályázattal nevezett, amely ismét vonzóvá teheti a budapestiek számára a város egyik legszebb környékének számító, de jelen pillanatban az itt élők körében kevésbé népszerű Duna-korzót.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj